Rossz döntés ide vagy oda, nem bírtam. Egyszerűen először amikor Carm megkért hogy döntsek helyesen miközben patakokban folyt a könnye nem tudtam mit tegyek. Szomorú voltam, miközben döntésképtelen is és boldog is valamilyen szinten hisz Carmen elmondta hogy az egészet az egész utunkat a menedzsment állná.
De döntenem kellett és nagyon is remélem hogy nem döntök majd rosszul.
***
Idegesen rágtam a körmömet, miközben tizenhatszor és talán még annál is többször átgondoltam a levelet. Illetve visszapörgettem az agyamba. Nem tudom még mindig hogy tutira biztosan jól döntöttem-e mikor rábólintottam Carmennek hogy igen is a fiúkkal tartunk, és megírtam apunak a levelet illetve küldtem vagy 6 SMS-t Rob-nak. Biztos nagyon ki lesznek rám akadva, hogy mennyire felelőtlen vagyok és mennyire meggondolatlanul viselkedem, egy fiú miatt és magammal rángatom még Carment is. Totálisan megbízhatatlan vagyok, felelőtlen, gyerekes, makacs és önző. Biztos nagyon mérgesek lesznek rám. Többször is úgy éreztem hogy most én most elkiáltom magamat a sofőrnek a taxiba hogy ÁLLJ! és én kiszállok és hazamegyek, és nem megyek el a fiúkkal, és még Carment is magammal hazahozom. De végül nem történt semmi ilyen, mert mielőtt végül rászántam volna magamat megérkeztünk a reptérre.
- Carmen menj előre én... mindjárt megyek jó? - néztem rá mire ő egy aprót bólintott és kinyitotta a nagy üvegajtót maga előtt.
. : Calum : .
Fél nyolc múlt öt perccel a gép pedig kilenckor indul. Reménykedek benne az utolsó percig hogy majd megérkezik hogy itt lesz, hogy elbúcsúzzak tőle vagy akár velünk jönne és akkor nem kéne elköszönnöm tőle hossz időre. Már az is annyira fájt hogy nem hívhattam föl, hogy nem beszélhettem vele. Most még az hogy soha többet nem láthatom, ez igazán szarul jött ki. Bárcsak, bárcsak itt lenne, bárcsak ne kéne elmenni, bárcsak előbb léptem volna előrébb mint az utolsó pillanatban.
Újra az órámra néztem 20:40. És már föl kell szállni a gépre tuti hogy nem jön el, ez már biztos..
. : Jamie : .
Mély levegőt vettem és egy utolsó pillantást vetettem még arra a városra amit itt hagyni készülök. Nagyon izgultam egy hatalmas görcs voltam a gyomromba, a kezeim remegtem a szívem őrült tempóba vert, a lélegzetem felgyorsult.
- Rendez-vous à Paris- sóhajtottam még egyet majd kinyitottam az ajtót és én is beléptem a reptérre. Üres volt, hiába ilyenkor szoktak a legtöbben repülni még is most kongott az ürességtől. Egy lehajtott fejű srác kullogott előttem és ment a táskájához amit a padon hagyott, majd a kapu felé indult ahol a haverjai álltak, az egyik még hangosan oda is szólt neki.
- Calum siess! - kiáltott oda neki a kapucnis fejű srác kinek a hangját rögtön megismertem Luke volt az.
- Calum? - néztem a szürke pulcsis srácra aki még mindig háttal volt nekem és úgy csoszogott előttem. - Calum! - kiáltottam el magamat mire ő megtorpant és lassan felém fordult.
- Jamie? - nézett rám meglepődve. - Jamie! - kiáltotta hatalmas mosollyal az arcán és kitárta a karját miközben leejtette a táskáját és elkezdett felém rohanni. Én is elengedtem a bőröndömet illetve még a saját táskám is ledobtam mellé és felé rohantam, majd a karjaiba ugrottam. - Azt hittem nem jössz el. - suttogta a nyakamba miközben olyan erősen szorított magához hogy kiszorította belőlem az összes levegőt de nem zavart mert én is ezt tettem vele minél közelebb akartam érezni magamhoz.
- De itt vagyok. És most pedig szálljunk föl a gépre mert itt hagy minket. - mosolyogtam mikor elengedtem
- Mi? Te velünk... várj akkor Carmen is? - nézett rám teljesen összezavarodottan.
- Szerinted minek hoztam bőröndöt? - mutattam a hátam mögé. -Na de gyere. - ragadtam meg a kezét.
- Várj még egy valamit akarok. állított meg mikor sétáltunk éppen a gép felé. Majd megragadta a derekamat és közel húzott magához majd megcsókolt. Ismét ugyan az az érzés, a hangyák menetelésbe kezdtek a gyomromba a szívem annál is hevesebben kezdett el verni mint ahogy eddig vert. - Utolsó párizsi csókunk. - kulcsolta össze az ujjainkat majd nyomott egy csókot a hajamba és fölsétáltunk a repülőre ahol hatalmas taps fogadott minket és a srácok nevetése. Én rögtön elvörösödtem és lefelé kezdtem el nézni egyenesen a cipőmre. Calum elvezetett minket a helyünkre majd hagyta hogy beüljek az ablak mellé és a fejemet pedig a vállára hajtottam.
Egy óra utazás után meg is érkeztünk Londonba. Kint a parkolóba egy hatalmas kocsi várt ránk ami egészen elvitt minket a szállodáig.
- Ó ne már hogy a két csajnak egy szobába kell lennie. - forgatta meg a szemét Calum miközben a pulttól ellökte magát a recepción.
- Nyugi, ki fogod te ezt bírni nagy fiú . - böktem meg a hasát mire ő lenézett rám majd elmosolyodott és nyomott egy puszit az orrom hegyére.
- Nyúzottnak tűnsz. - karolta át a derekamat míg vártuk hogy elintézzék nekünk a szobákat. A fejemet a mellkasának döntöttem miközben átkaroltam a derekát én is a kicipzározott pulóverén keresztül. - Meg olyan vörös a szemet.- Csak a fáradtságtól.. - nyöszörögtem.
- Ugye nem sírtál. - tolt el magától és nézett a szemembe én pedig elkaptam a tekintetemet. - Jamie... - suttogta és újra magához húzott.- Sajnálom. Nem akartam hogy miattam sírj.
- Nem nem történt semmi, csak nagyon szomorú voltam.- dörgöltem a fejemet a mellkasához hogy még jobban érezhessem az illatát. - Na de gyere menjünk. - fogtam meg a kezét és a többiek után mentünk a liftbe. - Nem szeretjük mi a lifteket. -motyogtam a fejemet a karjának döntve.
- Nem de most arra az öt emeltre tökéletes lesz. - húzott ki a liftből mikor megállt az ötödiken- Na akkor itt az 526-os Luke-é és Ashton-é, az 527-es aminek Mikey-val csajok a tietek pedig az 528-as.- állt meg a szobánkkal szembe Cal majd nyomott egy puszit a számra és otthagyott.
Fáradtan nyitottuk ki a bőröndünket és pakoltunk ki belőle, nagyon nyúzottak voltunk mint akiket hétszer kimostak és háromszor kicentrifugáztak. Pedig nem is volt késő, de ez a mai nap nagyon esemény dús volt.
- Nem hittem hogy ma idáig jutok. - sóhajtottam mikor eldöntünk az ágyon.
- Én se de remélem nem bántad meg. - nézett rám
- Hogy is bánhattam volna meg? A legjobb barátnőmmel vagyok Londonba miután a szerelmem után utaztunk miközben a családom erről semmit se tud. És én ezt egyáltalán nem bánod. -ráztam meg a fejemet mire elkezdett a telefonom csörögni, mikor megnéztem a kijelzőt minden jó kedvem elszállt. - Carmen hatalmas bajban vagyunk. - néztem rá ijedt tekintettel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése