Nagyon le voltam nyomva attól a ténytől hogy három nap vagyis már kevesebb mint három nap amit együtt tudok Vele, velük tölteni, mielőtt elmennek és talán sose jönnek vissza. Nagyon szomorú voltam de ahogy láttam Carmen is.
Elszontyolodva ültem a szobámba egy kis tál fagyival az ölembe mikor Carmen bejött a szobába hogy Mikey kettőre jön érte és addig vonjam el a figyelmét. Miután Carmen elment itthonról nem sokkal később három körül átjött Calum is.
- Hellóka, nézd mit hoztam. - emelte föl a nejlon szatyrot ami a csuklóján csüngött mikor kinyitottam az ajtót.
- Remélem csoki van benne.. - néztem rá boci szemekkel és arrébb léptem az ajtóból, ő pedig átkarolta a vállamat csukta be az ajtót és rúgta le a cipőjét. - Gyere menjünk föl. - vezettem a lépcsőhöz és együtt sétáltunk felfelé. - Nem tudom neked mi számít kupinak de azért robbantottam egy kis rendet.
- Én nekem aztán oly mind egy hogy kupi van vagy sem, a lényeg hogy együtt legyünk ezekben az utolsó napokban is. - húzott egy kicsivel közelebb magához majd nyomott egy puszit a fejemre én pedig pirultam a mondatától, majd kilöktem a szobám ajtaját és előre mentem majd a kezét fogva ültem le az ágyamra és húztam föl a lábamat törökülésbe és a hátamat pedig a fejtámlának döntöttem. Calum pedig velem szembe ült le ledobta az ágyra a szatyrot és ő pedig a lábtartónak döntötte a hátát.
- Na akkor megmutatom mit hoztam. - vigyorodott el majd kiborította az ágyra a Tesco-s szatyor tartalmát. Volt abba minden, a Maoam-tól kezdve a Milka csokiig egészen a M&M és az Oreo-ig. Totális szénhidrát és kalória tenger. Egy fogorvos és egy fitness guru ettől már rég szívrohamot kapott volna.
- Jesszus. Te cukor kómába akarsz sodorni? - néztem rá kikerekedett szemekkel majd az Oreo után kaptam és elkezdtem föltépni a csomagolását.
- Tudtam hogy tetszeni fog- nevette el magát majd megütögettem a mellettem lévő helyet ő pedig odahúzódott mellé és a szájába nyomtam egy kekszet.- Két és fél nap...- sóhajtotta hosszas csönd után, mikor visszajöttem és fölhoztam egy kólát és két poharat.
- Nem akarok arra a napra gondolni.. - ráztam meg a fejemet és fölhúztam a lábamat a poharamat pedig a térdemre tettem, fejemet pedig Cal vállára hajtottam.
- Hidd el én sem. - döntötte a fejét az én fejem tetejére.
- Na jó addig meg csináljunk valamit és ne várjuk azt hogy majd mint a mártírok várjuk a halálunk napját, élvezzük ki addig. Mondjuk egy kérdezz-felelek? - ültem török ülésbe vele szemben miközben elkezdtem kibontani az egyik Milka csokit.
- Oké. Mondjuk... Mióta élsz Párizsba?
- Van egy nővérem, ő is nagyon szeret énekelni sőt a The Voice-ban is indult.
- Akkor ilyen zenés család vagytok. Mi a legjobb élményed ezalatt a két hét során?
- Te. -válaszolta egyszerűen miközben mélyen a szemembe nézett. Én pedig pironkodva elmosolyodtam és a paplant kezdtem el nézni és zavaromba csipkedni. - Lehet cselekvést is belevinni a játékba?
- Nincsen benne a szabályba hogy nem - vigyorodtam el de hamar az arcomra fagyott a mosoly mert Calum közelebb hajolt átszelve a közöttünk lévő távolságot és megcsókolt. Remegő kézzel öleltem át a nyakát miközben visszacsókoltam. Calum megtámaszkodott mellettem és fölém hajolt én pedig hátra dőltem a párnába.
- Na és ezt tiltja a szabályzat? - mosolyodott el mikor még mindig fölöttem támaszkodott és rám vigyorgott nekem is vigyor ült ki az arcomra.
- Nem tuti hogy nem . -nevettem el magamat. Az ujjaim még mindig hajába matattak miközben már Cal mellettem feküdt és úgy nézve vigyorgott rám.
- Előbb is megtehettem volna. - kulcsolta össze az ujjainkat majd nyomott rá egy puszit, mikor pedig a telefonja kezdett el hangosan csörögni. - A francba már. -morogta majd előhalászta a zsebéből és fölült az ágyon. - Nagyon fogsz utálni, csak mert a menedzsment összehívott egy megbeszélést... - forgatta meg unottan a szemét
- Nem utállak maximum egy picit szomorú vagyok miatta. - biggyesztetem le az alsó ajkamat és felé nyújtottam a kezemet,ő pedig fölhúzott hogy ne feküdjek.
- Este még fölhívlak jó? - kulcsolta össze mind a két kezünket és úgy nézett mélyen a szemembe, mire én halványan elmosolyodva bólintottam ő pedig közelebb hajolt és adott egy finom csókot, majd adott egy puszit az orromra és lekászálódott az ágyról. Miután kikísértem a házból rá nem sokkal később Carmen is megjelent. Visongva, és irtó boldogan üdvözöltem de valami nem tetszett. Egyszerűen az ahogy rám nézett nagyon döbbent és összezavarodott feje volt.
- Azt akarja hogy velük menjünk... - nézett maga elé bambán mire nekem lehervadt a vigyor az arcomról.
- Hogy mit akar? - hápogtam és egyszerűen nem tudtam mit szólni. - De ez még is hogy jött neki? - kérdeztem mikor végre mind a ketten magunkhoz tértünk immáron a szobámba ülve félre söpörve kicsit a sok sok édességet az ágyról.
- Hát úgy hogy itt az ajtóba megcsókolt, és azt mondta menjünk velük turnézni, és hogy gondoljuk át. - darálta egybe és még mindig csak egy pontot nézett maga előtt.
- Ez durva... Már csak az a baj hogy sajnos ez nem fog menni. Hiába akarjuk akármennyire is mert nem tudom hogy bírnám ki Calum nélkül olyan sokáig főleg hogy ma Cal engem is megcsókolt, és basszus baromi jó volt. De nem. Apu nem hiszem hogy engedné, a srácok menedzsere se repdesne az örömtől.
- Mi hogy téged Cal? - dadogott össze-vissza mire sikerült kinyögnie egy mondatot.
- Carmen miért kell mindennek miután tök jónak tűnik az egész elbaszódnia? - dőltem hátra az ágyon bele a párnáimba.
- Nem tudom... valaki nagyon szeret minket szívatni odafönt.. - dőlt el mellettem és csak a plafont néztük. Minimum egy órát azzal töltöttük hogy elég jó hosszú káromkodásokat mondtuk miközben megettük a maradandó csokit, cukrot mindent megettük, hogy hátha majd elmegy a bánatunk. Hát nem. Lehet hogy a csoki tényleg boldogít de amikor reménytelen helyzetek előtt állsz akkor még ez se tud felvidítani.
- Most még is mit tegyünk? - sóhajtotta Car
- Nem tudom komolyan mondom. Lövésem sincsen. Össze vagyok zavarodva, és nagyon szomorú vagyok. Közben pedig próbálok valami lehetőséget találni amivel meg tudjuk ezt az egészet oldani. De attól tartok hogy nem lesz semmi olyan ötletem. - temettem a kezeimbe az arcomat és megdörzsöltem a szememet.- Valamit mondanunk kell majd nekik. - sóhajtottam egy mélyet és éreztem hogy valahol a telefonomat hogy zümmög. Föl ültem és láttam hogy Ő hív. Nagyot sóhajtva reménykedve néztem Carmenre de ahogy láttam ő se volt többel kisegítve mert őt is épp akkor hívta Michael. A számba harapva álltam föl az ágyról és mentem ki a teraszra míg lassan a fülemhez emeltem a telefont.
- Szia. - suttogtam bele - Hogy-hogy hívtál?
- Mondtam hogy fölfoglak hívni még este.-nevette el magát de ez nem az a felszabadult nevetése volt ez sokkal feszültebb sokkal ingerültebb nevetése volt, nem az a jóízű kacagása ami annyira cuki volt benne.
- Cal
- Igen?
- Baj van?
- Ennyire megérzed? - sóhajtotta gondterhelten a telefonba. - Korábban indulunk . -nyögte hosszas csönd utána a telefonba, bennem pedig meg állt minden. Teljesen lefagytam kevesebb nap maradt amit együtt tölthetek vele hisz utána nem tudunk elmenni velük,és ők ezt még nem is tudják.
- Mikor mentek? - nyeletem egy óriásit hogy a hatalmas gombócot legyűrjem ami a torkomba nőtt a idegességtől.
- Holnap este. - suttogta halkan mire én totálisan elszomorodtam lerogytam a hinta ágyba és csak néztem magam elé. - Jamie itt vagy még? - kérdezte miután már vagy öt percig csöndbe voltam és halkan potyogtak a könnyeim.
- Igen. - a hangom olyannyira vékony volt hogy féltem hogy nem is hallotta hogy válaszoltam neki.
- Sajnálom, most iszonyat dühös lehetsz rám...
- Nem nem vagyok csak nagyon szomorú vagyok... Tudod mit mondott Mike Carmen-nek?
- Nem
- Hogy menjünk veletek......
- És? - sokkal élénkebb lett a hangja mintha valami kisebb fajta reményt kapott volna, és ez fájt a legjobban hogy nekem ezt a picike reményt is le kell hogy döntsem.
- Sajnálom de nem lehet.... - a körömet rágva néztem magam elé egészen bele Párizs belvárosába. - És Calum... sajnálom tényleg, nagyon jó volt téged megismerni és nagyon jól érzetem magamat a két hétbe de ezt nem tudjuk így folytatni.. - szipogtam - Jobb ha ebbe nem bonyolódunk bele jobban, így is eléggé benne vagyunk a szarban nem kell hogy még mélyebbre ássuk magunkat. - ráztam a fejemet és a könnyeim még mindig gyorsan folytak el az arcomon. - Sajnálom Calum. - ez volt az utolsó mondatom még vártam vagy egy jó két percet hogy válaszoljon rá de semmi csönd volt a vonal másik végén így szomorúan nyomtam ki a telefont majd a hátat fordítottam a város képének és lecsúsztam sírva a kerítésnek dőlve.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése