2. rész ~ Pinkypop

- Hé Szöszi! - kiáltottak utánam a kosárcsapat néhány izom pólóban izom nélkül feszítő tagjai mikor kiléptem a tesi öltözőből, és már indultam haza felé. Még ketten fütyültek is utánam, de tudomást sem véve róluk sétáltam tovább miközben próbáltam a begombolni a blézeremet, amit a halvány barna színű felsőm felé vettem föl, több kevesebb sikerrel. Már majdnem sikerült azt az átkozott kis fekete gombot belebújtatnom a lukba amikor a vállammal neki ütköztem valakinek, vagyis inkább ő jött nekem, és le is tarolt azzal a lendülettel.
- Ú bocs!- állt fölém a srác és a kezét nyújtotta felém. Széles vigyor volt az arcán, megmutatva ezzel mind a harminckét gyönyörűen világító fogát. Gesztenye barna haja tökéletesen be volt lőve és az ég felé meredt a hajzselétől, amit rákent reggel a tükör előtt állva. Nem volt akkora tahó mind a többi kosaras persze azért ő sem szégyenkedhetett a magassága miatt, ugyan is volt vagy 180, 190 centi magas. Hosszú vékony még is izmos volt. És ezekhez még hozzá gyönyörűséges zöld szemek.
- S-Semmi baj. -makkogtam majd sikeresen talpra álltam és éppen hajoltam volna le hogy összeszedjem a szét szóródott cuccaimat amikor már fölszedték nekem, és a kezembe adta. - Köszönöm. - suttogtam
- Nincs mit és még egyszer bocsi. - mosolyodott el halványan majd követte a többi kosaras srácot be az öltözőbe ahol harsányan kiabáltak már.

- Rob nem felejtettél el valamit? - kopogtam a körmömmel a buszmegálló padján miközben vártam bátyámra.
- Ú basszus! Elfelejtettem mondani ma nem tudok érted menni. A főnök rám sózott még három órát, sajnálom húgi!
-  De apu sem tud hazavinni mert neki meg van egy tárgyalása, és csak egy óra felé jön haza.
- Akkor marad a gyaloglás, ugyan is a busz most ment el nem?
- Nem hoztam esernyőt.. - pufogtam majd föl álltam és körbe néztem hátha jön valaki ismerős a környéken de semmi. Mindenki elment. - Na jó, akkor majd este találkozunk, de ezért még megfizetsz! - tettem le a telefont, és összébb húztam magamon a fekete blézert, ugyanis csak ez volt rajta, még is ki a fene gondolta volna hogy majd pont most kezd el szakadni az eső mintha dézsából öntötték volna ha eddig hét ágra sütött a Nap? Nagyot sóhajtva léptem ki az esőre és indultam el hazafelé. Konkrétan két perc múlva a zoknimig úgy el áztam mintha bedobtak volna egy medencébe, és az eső még mindig csak zuhogott. Ebből jó kis megfázás lesz, ha így folytatom..
- Hé hazavigyelek? - parkolt le mellém egy fekete Volvo lehúzott ablakkal.
- Tessék? - fordultam felé
- Haza viszlek. -mosolygott kedvesen
- Nem kell köszi, már nincsen olyan messze a házunk. - legyintettem és tovább sétáltam ő pedig lassan gördült mellettem a járdához közel.
- Szállj már be! Hisz bőrig áztál! - nyitotta  ki az anyósülést, mire én megadva magamat forgattam meg a szememet és ültem be a kocsiba. - Szóval merre vigyelek?
- A pékség tudod hol van? - néztem rá mire ő homlokát ráncolva bólintott. - Na ott a harmadik utca balra, majd szólók. - intettem ő pedig sebességbe tette a kocsit

Chris

- Te még azt mondtad hogy közel laksz, de hisz az még vagy egy jó másfél két kilométer. - rázta a fejét hitetlenkedve majd rám nézett és látta hogy a fogaim gyorsan koccannak össze. A műszer falhoz nyúlt majd fölkapcsolta a fűtést. Hátranyúlt a hátsó ülésre és előre rángatott egy kék kockás gyapjútakarót. - Tekerd magad köré, át vagy fagyva. -Amúgy még.. izé a nevedet sem tudom..- szólalt meg ezzel megtörve a már két-három perce beállt csöndet.
- Jamie vagyok. - néztem ki a szélvédőn ahol gyorsan mozgott az ablaktörlő.
- Én pedig Chris - mosolyodott el megint. Nagyon szép mosolya van meg kell hagyni, nagyon vonzó.- És hogy-hogy egyedül indultál haza ebben a szakadó esőben?
- A bátyám és az édesapám nem ért rá hogy hazavigyen, mind a ketten dolgoztak, a busz pedig elment és csak két óra múlva jött volna a következő. - morzsolgattam a takaró szegélyén lévő varrást.
- Még jó hogy jöttem erre. - nézett rám megint azzal a 100 wattos vigyorával.
- Igen, köszi. - csatoltam ki az övemet mikor megérkeztünk a ház elé. - Köszi még eyszer hogy elhoztál, és bocsi hogy összevizeztem a kocsidat.
- Hát igen ezt valahogy kárpótolni kéne... - húzta el a száját, de láttam a szemében a huncutságot - Mondjuk kössünk alkut, eljössz velem valahová a hétvégén. És ezzel akkor kárpótlod is. Ja meg oda adod a telefon számodat. Na mit szólsz hozzá? - húzogatta a szemöldökét.
- Nagyképű vagy ugye tudod? - nevettem el magamat majd kitúrtam egy fekete tűfilcet a táskámból, és a csuklóját megfogtam és felém fordítottam és fölfirkáltam rá a telefon számomat. - Kösz a fuvart Chris.
- Szia J! - kacsintott majd becsaptam az ajtót ő pedig megfordult és integetve elhajtott. Nevetve ráztam meg a fejemet és sétáltam be a házba.

- Szia Carmen! - mosolyogtam a kamerába mikor végre sikerült fölmelegednem és megszárítkoznom.
- Jamie! - vigyorodott el ő is. - Mizujs?
- Áh semmi ma kicsit bőrig áztam. - legyintettem - És veled?
- Itt sincsen sokkal több, csak itt már vagy egy hete nem is esett az eső. - nézett ki egy kicsit az ablakon.
- Nálunk is eddig jó idő volt, csak ma úgy döntött hogy megfürdet, és se Rob se apu nem tudott értem jönni . - húztam el a számat, és fölhúztam a lábamat a forgós székembe és átkaroltam a kezemmel a fejemet pedig a térdemre raktam. Ijedten ugrottam meg mikor elkezdett hangosan zörögni és csörögni a telefonom. Lassan kitapogattam a telefonomat az asztalomon majd megnéztem a képernyőt. Ismeretlen szám.
- Igen? - szóltam bele mikkor kihangosítottam a telefont.
- Jamie? Chris vagyok! - hallottam meg duruzsoló hangját. Fölpillantottam a képernyőre ahol Carmen nézett vissza rám.
- Igen én vagyok az.  - köszörültem meg a torkomat
- Izé.. csak ellenőriztem hogy.. biztos jó számot adtál meg.. - lehetett hallani ahogyan zavarban van. - Ő izé.. szóval akkor szombat este ráérsz? - újra fölnéztem a gépre ahol Carmen már majdhogynem földig esett állal nézett vissza rám, én pedig kiöltöttem rá a nyelvemet.
- Ő szombat este? Azt hiszem igen..
- Jó rendben akkor mondjuk ha kettő felé találkozunk az jó?
- Persze tökéletes. - vigyorodtam már el én is.
- Rendben akkor majd még suliban beszélünk. Jó éjszakát J!
- Neked is Chris! - mosolyogva nyomtam ki a telefont, mire Carmen iszonyatos visongásos röhögésbe kezdett.
- Miért nem meséltél erről a Chris fiúcskáról?
- Mert igazából ma botlottunk egymásba szó szerint.- nevettem zavartan majd elmeséltem neki az egész történetet.

Szombat
Chris negyed óra múlva itt lesz a házunk előtt, hogy elmenjünk a kedvenc kávézónkba nem messze ide. Igen, ugyan azt a kávézót szeretjük, ami akkor derült ki mikor éppen beszéltünk arról hogy hová menjünk és egyszerre vágtuk rá a kis helyi kávézónak a nevét. Fölvettem egy fekete cicanadrágot egy drapp színű hosszú ujjú felsőt rá egy varsity-t és egy pár fekete edzőcipőt. A fejemre pedig egy fekete sapkát húztam.
- Itt vagyok!- szólt be a kaputelefonba, én pedig még fölkaptam a kulcsaimat és a telefonomat majd kirobogtam az ajtón.
- Szia! - ugrottam be a kocsiba mellé, ő pedig nyomott üdvözlés képen egy puszit az arcomra, amit utána én is viszonoztam.
- Na és hogy telt a péntek estéd? - kérdezte mikor elénk tették a kért italunkat, egy kávét és egy erdei gyümölcsös teát.
- Nagyából semmit sem csináltam. Beszélgettem az egyik barátnőmmel, aki Barcelonában lakik. Akkor ismertük meg egymást mikor volt a projekt és őt húztam ki levelező társként.
- Akit én húztam ki lányt az első az egy emo-s volt, ő aztán el is tűnt és utána kaptam egy másik embert egy srácot. Ő is Barcelonában él Lucas-nak hívják, egészen jó fej gyerek. Néha még mostanság is beszélgetünk. - gyűrögette a szalvétája szélét amit a pohara alá tűztek be.
- Vicces mert az a lány akit én húztam Carmen na ő neki a haverját hívják úgy hogy Lucas, biztos nem ennyire kicsi a világ hogy te meg az ő haverját húzzad ki. - ingattam a fejemet hitetlenkedve. Este ötig a kávézóban ültünk és szinte mindenről tudtunk beszélgetni, és nagyon sokat nevettünk is. Mindenki mesélt magáról valamit a gyerekkorából, ami általánosan mind vicces és ciki sztori volt. Nagyon jól éreztem magamat ami már elég régen volt hogy egy fiúval ilyen sokáig ilyen jól érezzem magamat. Chris nagyon is kedves és helyes fiú, tudja hogyan kell bókolni, de még sem nyomul.
- Na akkor majd holnap beszélünk oké? - csatoltam ki az övemet majd megöleltem jó szorosan,és egy mélyet szippantottam isteni illatából. - Jó éjt Chris! - nyomtam egy csókot az arcára, majd kiszálltam a kocsiból.
- Neked is, Jamie! - mosolygott csábosan majd sebességbe tette a kocsit.

Lassan sétáltam föl a szobámban és megint nem volt itthon senki, elég unalmas már ez, és közben sajnálom őket hogy ennyit kell dolgozniuk és szinte alig alszanak. Benyomtam a gépet miközben gyorsan lefürödtem és átvettem a piszimet, majd belehuppantam a székembe és megnyitottam az e-mailjeimet. Két új üzenet. Egy Carmentől, és egy ismeretlen feladótól. Először megnyitottam az ismeretlen feladós levelet amibe eléggé megdöbbentő szöveg volt.
Remélem nagyon jól tudod hogy meg fogod még keserülni hogy Chris-el lógsz, és vele kavarsz!
Te álszent liba.
D.

1. rész - Regii

Sziasztok! :)) Regii jelentkezik a Back for you első részével. Nagyon remélem hogy tetszeni fog nektek. Jó olvasást! :)
Puszi: Regii és Pinky

Carmen:

Unottan álltam a pult mögött, és kérdeztem meg még egyszer a minden bizonnyal nagyothalló vendégtől, hogy mit hozhatok. Ő végre vette a fáradságot és kinyögte a rendelését, én pedig neki is álltam elkészíteni a kávéját. Miközben a vizet forraltam, lopva az órára pillantottam. Még félóra és vége a műszakomnak. Utáltam itt dolgozni, de muszáj volt. Minden nap iskola után, és szombat délelőtt itt kellett lennem, és elviselnem a főnököm rikácsolását, valamint a vendégek kiszámíthatatlan hangulatingadozásait. Mindezt egy kis zsebpénzért, hogy végre kimehessek külföldre.

A már türelmetlen vendég elé löktem a kávét, majd felkaptam a konyharuhát és leszedtem az asztalokat. Minden aprósággal elszöszmötöltem, csakhogy gyorsabban teljen az idő, s mikor a karórám halkan pityegni kezdett, a közeli székre hajítottam a kötényemet, és szélsebesen távoztam a füstös, aprócska kis kávézóból.

A munkahelyem és a házunk közötti távot minden nap biciklivel tettem meg. Ez alatt az ötperces út alatt nyugodtan átgondolhattam mindent, miközben gyönyörködhettem a Madrid közelében fekvő kisvárosom piaci forgatagában. Hatalmas mosollyal az arcomon köszöntem minden ismerősömet. Imádtam ezt a családias légkört, mindenki ismert mindenkit, az egész város olyan volt, mint egy hatalmas família, akik mindenben támogatták egymást.

Leparkoltam a biciklimmel a romos falú társasház előtt, majd előhalásztam a kulcsom, s megpróbáltam felvinni a kerékpárt a ház legfelső emeletére, a lakásunkba. Szinte minden egyes lépcsőfoknál elakadtam, magamban szitkozódtam ügyetlenségem miatt.

— Segítsek amiga? ­— Lucas, a szomszédom, s egyben legjobb barátom állt a lépcső tetején, s láthatóan nagyon jól szórakozott szerencsétlenkedésemen. Viszont válaszolnom sem kellett, ő máris megragadta a bringámat, s minden erőlködés nélkül felcipelte a lakásunkba.

— Köszi szépen ­— veregettem meg a vállát, s szélesen rámosolyogtam, amit ő viszonzott. Négyéves korom óta - mióta anyával és a húgommal ideköltöztünk - voltunk barátok. Nagyon sok mindent átéltünk mi ketten, s ha eleinte még egy kissé bele is voltam zúgva, az mára elmúlt. Úgy szerettem mint egy testvért. 

— Hogy áll a menjünk külföldre terved? — kérdezte.

— Alakul. Már nem kell sok, és kimehetek Franciaországba Jamie-hez. —   Jamie Alyson Colle az én levelezőtársam volt, már kicsit több, mint két éve. Egy iskolai program keretében kezdtünk el beszélgetni az interneten, s a projekt végeztével is tartottuk a kapcsolatot, s idővel nagyon jó barátokká váltunk. Habár a szomszédos országban lakott, még nem volt lehetőségünk találkozni, pedig már számtalanszor hívott el hozzájuk. A legfőbb ok, amiért kérését nem tudtam teljesíteni az a pénzhiány volt. Szégyelltem is magam emiatt, ezért sosem mondtam meg a valódi okát látogatásaim sorozatos elmaradásának.

— Tudom, hogy sikerülni fog, Carm, szurkolok neked — mondta és szorosan megölelt — De ugye tudod, hogy nagyon fogsz hiányozni, arra a kis időre is  — suttogta a fülembe.  —Most mennem kell, Amerigo már vár. — Lucas hozzám hasonlóan munkát vállalt, hogy egy kis pénzhez jusson. Ő egy autókereskedésben dolgozott esténként. 

Intettem neki, majd beléptem az apró lakásunkba, amit teljesen átjárt anya isteni főztjének illata. Imádtam itthon lenni. Négyéves korom óta anya és a húgom, Julia jelentették számomra a családot.Apa akkor hagyott el bennünket, mikor a testvérem még csak pici baba volt, tehát ő nem rendelkezett semmilyen emlékkel róla. Számomra is csak pár, homályos kép derengett és anya szűkszavú elbeszélései, miszerint apa amerikai ember lévén nem bírta az itteni légkört és kultúrát, s visszatért szülővárosába, New York-ba. 

Köszöntem anyának, majd a húgommal közös szobámba mentem, hogy megnézzem, Jamie válaszolt-e már a tegnap küldött üzenetemre. Alig vártam, hogy megírjam neki, hogy nemsokára mehetek hozzá. Nagyon remélem, hogy ezt semmi sem akadályozhatja meg.