Sziasztok! Ez egy megint igen új történetem, de ezúttal már nem Hannah C.-vel hanem Regii-vel ugyan is az általam rendezett novella versenyt ő nyerte meg, és nyereménye egy közös blog lett velem. És ez által kezdődik el ez a történet. Reméljük nagyon fog nektek tetszeni :))
Puszi: Regii és Pinky
Jamie:
Mindig is utáltam új iskolába kerülni, bármennyire is szerettem barátkozni. Valahogy amikor új környezetbe kerülök, egy megszokott közösségbe onnan mindig kinéznek először, vagy kitagadnak, vagy csak szimplán észre sem vesznek....
Ezeket élem át lassan több mint négy éve. Iskolából iskolába jártam, egész Franciaországban. Nem azért mert hogy annyira rossz lennék, vagy a magatartásommal lennének problémák nem, a szüleim. Na ők az én igazi problémáim. Elváltak, amikor úgy négy vagy öt éves lehettem. Egy ideig apunál éltem amíg apu ki nem költözött egy időre az éppen akkor aktuális barátnőjéhez Svájcba, akkor anyuhoz kerültem. Majd onnan újból apuhoz mert anyám szerelmes lett és apám akkor úgy vélte hogy anyu barátja, most már élettársa nem jó hatással van az én éppen akkor kialakuló lelki világomra, igen tudom nem kicsit hanem nagyon röhejesen hangzik ez az egész én is így gondolom a mai napig. Ezek után még négyszer vándoroltam apámtól anyámig, illetve egyszer még a bátyámnál Rob-nál is éltem amikor anyu megszülte az ikreit Andyt és Lana-t illetve apu kint élt Amerikában az akkori barátnőjénél. Tudom kicsit eltértem de így legalább már értitek miért vándoroltam ennyit mint egy gólya.
Szóval az utóbbi két évben ez a harmadik iskolám, bár eddig inkább csak Párizs körül lévő iskolákat jártam be, de most hogy újra a bátyámmal és az apámmal élek, sikerült elkezdenem egy középiskolát itt.
Először gyűlöltem, akár az összes többit, nem volt egy barátom se, senki sem volt kíváncsi az új lányra. Most se a legjobb de már van egy fölöttem járó évfolyamban egy lány akivel jóban vagyok, és minden nap együtt jövünk, Dorothy a neve, sokan nem bírják, mert az mondják róla hogy nagy pasifaló, de én még ezt az oldalát nem ismertem, velem kedves volt.
Egyik nap amikor unalmasan kopogtattam a tollamat irodalom órán a padomon, várva hogy végre kicsöngessenek, akkor az osztályfőnökünk toppant be. Nem volt magas sőt roppant alacsony volt, világosbarna haj, kerek szemüveg, tipikus matek-fizika szakos tanár aki már bőven taposta az ötvenes éveit.
- Ceruzát eldobni! - állt meg a tábla előtt ezzel megzavarva az irodalom tanár unalmas mondani valóját a görög építészetről. - Most kaptam meg a projekthéthez való neveket. - na igen a projekt hét. Nekem itt az első ilyenem, de akik idejártak már régebb óta, meséltek erről a bizonyos hétről. Egy téma hét mindig más ebben az évben a nyelvekhez kapcsolódott a témahét. A bizottság kitalálta, hogy minden osztályban mindenki kihúz egy nevet egy vele egy idős korosztályból, és ő lesz a témahéten a levelező társad.
Unottan túrtam bele a fekete sapkába amit az egyik előrébb ülő divatmajom hordott, és az osztályfőnök leszedett majd beleszórta a neveket és elindult körbe az osztályon.
"Carmen Valentina Fuentes" egy lány húztam, legalább nem fiút vele remélem könyebb lesz majd elbeszélgetni.
- Két évvel később -
Izgatottan sétáltam haza felé az iskolából, és nagyon reméltem hogy Carmen vissza írt már az üzenetemre. Amióta meg volt a témahét azóta beszélgetek Carmennel, nagyon jó lett a baratságink, és iszonyat furcsa hogy nagyon sok a közös bennünk. Nagyon vicces és jó fej lány, igaz eddig még csak e-mailoztunk vagy facebook-on vagy twitteren vagy éppen skypeolunk.
Igaz Rob már nagyon régóta kérdezgeti hogy hogyah van Carmen meg mindig amikor spkypeolunk oda pofátlankodik és beleszól a beszélgetésünkbe vagy csak simán a folyosóból beordít egy sziát.
- Sziasztok! - robbantam be a házba és a kulcsaimat már bele is ejtettem a kulcstartó tálkába, majd levettem a kabátomat és a sálamat is, a lábamról pedig lerúgtam a cipőmet.
- Szia Törpike! - mosolygott rám apukám a dolgozó szobából kivogyorogva, majd becsukta a mappáját. Apu ügyvéd volt itt,elvileg a legjobb a szakmájában, és hiába voltak zűrös pillanatai, amikor kiköltözött egy-egy akkori barátnőjéhez a világ minden pontjára, egyszer eléggé elbeszélgettem vele erről hogy milyen felelőtlen apa, és ezt mind 12 évesen adtam elő neki akkor megvilágosodott és megváltozott és nagyon is igyekszik azóta, ami teljesen jó irányban halad.
- Milyen volt a suli? - jött ki a konyhába majd levett két tányért és elekzedte kiporciózni a dobozban lévő kínai kaját. Na igen ez nem változott apu még mindig nem tud főzni, ezért is jó hogy én szeretek főzni és hogy Rob szakács.
- Semmi érdekes, unalmas volt, eléggé. - motyogtam majd beltúrtam a villámmal a tésztába, miközben a tabletomon pötyögtem, és az e-mailomra kerestem rá.
- Camren válaszolt már? - Apu is nagyon kedvelte Carment mindig kérdezte hogy hogy van, és hogy mikor jön majd hozzánk. Igen apu mindig is próbálta elhívni valahogy Carment hozzánk, de ez eddig még nem jött össze pedig igazán a jó lett volna.
- Most nézem. - rágtam le a villámról a szezámmagos csirkefalatot. - De szerintem már igen válaszolt. - nyomtam le bejelentkezés gombot a böngészőn.
