7. rész - Regii

Carmen:

Félrenyeltem a banános turmixot. Köhögtem párat, majd szinte kétségbeesetten Jamie karja után nyúltam. Szerencsére sikerült visszatartanom.
- Mi van? - sziszegte - Itt a lehetőség, hogy megismerd a titokzatos idegenedet. Nem lehet véletlen, hogy a sors ismét az utadba sodorta.
Az ég felé emeltem a szemem, majd félénken átpillantottam barátnőm válla felett. Az összes srác fantasztikusan helyes volt, s bár a fekete hajú kissé elbújt a kapucnija mögé, és a többi fiúéhoz képest a külseje egy vad rocksztárhoz hasonlított, még mindig őt szerettem volna megismerni mind közül. Visszapillantottam Jamiere, aki türelmetlenül tekintett rám, majd alig észrevehetően bólintottam, mire megragadta a kezemet, és szabályosan a fiúk elé rángatott.
- Sziasztok - köszönt nekik Jamie. A srácok egy emberként viszonozták az üdvözlést, én pedig bizonytalanul intettem nekik.
- Jamie vagyok, ő itt a barátnőm Carmen.
Az egyik szőke hajú srác magához ragadta a kezdeményezést.
- Luke vagyok. Ők itt Calum, Ashton és Michael - mutatott körbe a barátain. Szóval Michaelnek hívják...
Jamie alig észrevehetően megbökött a könyökével, majd finoman Michael felé biccentett jelezvén, hogy szólítsam meg.
- És mi járatban errefelé? Nem tűntök franciáknak - folytatta Jamie az ismerkedést.
- Mert nem is vagyunk azok - válaszolt a barna hajú fiú, Calum - Ausztrálok vagyunk, csak átutazóban vagyunk itt. Ha már itt tartunk ti sem tartoztok a tipikus francia csajok közé.
- Én francia vagyok - nevetett Jamie - De Car Spanyolországból jött ide egy kis időre.
Luke füttyentett egyet, majd leugorva a padról, mellém lépett.
- Na, és hogy tetszik Franciaország? Be kell valljam, nagyon szép meg minden, de nekem kicsit túl elegáns. Te hogy vagy vele?
A fülem mögé simítottam a hajamat.
- Még csak egy napja vagyok itt, de szerintem gyönyörű ország szívesebben élnék itt. Nem mondom, hogy Spanyolországot nem szeretem, csak... Ez más, és ez tetszik - mosolyogtam, majd félrenéztem, s figyeltem ahogy Jamie a Calum nevű sráccal cseveg, már-már flörtölnek, s Ashton és Michael a telefonjukkal szórakoznak, utóbbi még mindig a kapucnija alá rejtőzve. Nem értettem, hogy nekem mindig a legantiszociálisabb srácok jönnek be, de kétség sem fért hozzá, hogy Michael titokzatossága, és rosszfiús stílusa megremegteti a térdem.
Miközben azon tűnődtem, hogyan hívhatnám fel magamra a figyelmét, Luke egy cetlit nyomott a kezembe.
- A számom - vakarta  meg zavartan  füle tövét - Hívj majd fel.
Elmosolyodtam. Úgy tűnt Luke-ot érdeklem, s ezt értékeltem is, csakhogy nekem ő egyáltalán nem jött be mint pasi. Nagyon hasonlított az unokatestvéremre a szőke hajával és kisfiúsan pimasz arcával és stílusával.
- Ideje mennünk - bökte meg Jamie a vállamat - Robert elkészült a vacsorával. Sziasztok srácok, örültünk a találkozásnak! - Barátnőm átfogta a vállamat, és elvezetett a srácoktól.
- Ez mire volt jó? - kérdeztem, mikor már kellő távolságra voltunk tőlük - Már ettünk, mielőtt elindultunk. Egyébként is még időm sem volt beszélni Michaellal - Nem mintha lett volna merszem hozzászólni.
- Jobb, ha nem csüngünk rajtuk, ennyi egyenlőre bőven elég volt. Biztos látjuk még őket, hisz az édes szőke hajú megadta neked a számát. Calum pedig felírta a telefonszámát a csuklómra - húzta fel Jamie az ingujját, így én is láthattam.
- De én nem Luke-kal akartam beszélni, hanem Michaellel - húztam a számat.
- Hisz nem is ismered, szerintem zűrös srác, Luke-kal sokkal jobban járnál, hidd el.
- Felfogod hívni Calumot? - tereltem másfelé a szót.
- Nem tudom... Aranyos srác meg minden, de ott van Chris... Tudod, még reménykedem abban, hogy jóra fordul minden, és lehet köztünk valami.

***

Visszatérve Jamie-ékhez elhatároztunk, hogy meglepjük magunkat egy kis esti nasival, így fogtuk magunkat, s sütöttünk egy kis muffint, majd kiülve a szobám erkélyére jóízűen elmajszoltuk azt.

- Nagyon jó nap volt, én élveztem - mondta Jamie két harapás között.

- Én is nagyon, úgy örülök, hogy itt lehetek!

- Bizony, nem mindenki pasizik be rögtön egy idegen országba érkezve - húzogatta barátnőm a szemöldökét, mire én kinyújtottam rá a nyelvem.

- Lassan ideje lesz felhívnod a lovagod - folytatta.

- Biztos nem fogom - tettem karba a kezem.

- Ne légy ilyen, Car! Luke helyes gyerek, legalább jobban megismered.

Sóhajtottam.

- De csak akkor, ha te is felhívod Calumot!

- Mondtam már, hogy ott van Chris és...

- És? Sokat nem vesztesz vele - Lenyeltem az utolsó falat csokis muffint, majd kivettem a telefonomat a zsebemből, Luke számával együtt. Jamienek igaza volt, meg kell próbálnom. Nem Michael, de attól még  Luke aranyos srác. Ki tudja? Lehet ha találkozunk, összefuthatok Michaellel is...

Tárcsáztam a számot,  majd rákacsintottam Jamiere. Három kicsengés után felvették a telefont.

-Halló?

6. rész ~Pinky

- Jamie -

Izgatottan dobogtam a reptér márvány kövén miközben várta már mikor írják ki hogy melyik kapura érkezik Carmen gépe. Izgatott voltam, de féltem is egyben. Mi lesz ha majd nem fog már annyira kedvelni úgy, vagy ha unalmasnak tart. Neem! Ilyen csak nem fordul elő, hisz eddig egy napot nem töltöttünk volna el úgy hogy nem beszéltünk volna, és akkor se untuk meg egymást akkor most se fogjuk...
- Hé J! - bökött meg a bátyám, mire én ijedten kaptam föl a fejemet, mire ő mosolyogva intett a tábla felé a fejével. - A hármasra jön. - fogta meg a felkaromat majd maga után húzott át a hatalmas embertömegen, még jó hogy fogta a kezemet különben szerintem ez az óriási ember tömeg egy az egyben elvitt volna.
- Carmen!- sikoltottam mikor megláttam a barna hajú mosolygós lányt, aki éppen akkor küzdötte le magát a mozgó lépcsőről. Sikerült kijjebb furakodnom a szorosan szinte már úgy egymás mellé szorult emberek közé mint a heringek egy kis dobozban. Mikor sikerült végre kiszabadulnom gyorsan odaszökkentem a lányhoz és jó szorosan megöleltem.- Jézus de jó látni téged!
- Szia! - nevetett ő is. - Téged is jó látni . Sokkal magasabbnak hittelek. - nevetett mikor végig nézett rajtam.
- Én a te nevedben se mondanék semmit, te se vagy valami magassági rekorder. - böktem meg a vállát játékosan mire Rob kezei nehezedtek a vállamra.
- Szia Carmen! - lépett ki mögülem majd erős karjaiba zárta a lányt, aki egy kicsit megszeppenve de visszaölelte. - Jó látni. Mehetünk? - nézett ránk kettőnkre mire mind a ketten bólintottunk.
Az egész utat ami több volt mint fél óra, végig csacsogtuk, nem állt be egyszer se a szánk. Persze Robnak nem kellett végig várnia amíg mi folyamatosan beszélünk hanem ő is beleszólt amibe csak lehetett.
- Apud? - nézett rám Car az ajtó előtt állva, mikor már épp nyitottam volna be.
- Tárgyalása van, és csak holnap jön csak haza mert az irodába alszik. - húztam el a számat. - De ez azt jelenti hogy ma este kimehetünk és megmutathatom neked gyönyörűséges Párizst! - táncoltam egy helyben mire ő fölkacagott, majd benyitottam a lakásba. Carmen tátott szájjal lépett be a házba és nem bírta úgy mint egy bagoly 180 fokban körbe forgatnia a fejét de amit csak ehetett azt nagy pislogások közepette nézett meg. - Hahó Car, élsz még? - lengettem az arca előtt a kezemet, mire ő csak hápogott
- Ez gyönyörű, ez a ház gyönyörű! Úr isten. -rázta a fejét hitetlenkedve.
- Akkor a szobádnak még jobban fogsz örülni!- ragadtam meg a csuklóját és fölhúztam a lépcsőn.- Rob hozd már föl kérlek a bőröndjeit! -kiáltottam még le a bátyámra aki szem forgatva fújt egyet és föl felé kezdte lel cipelni a bőröndöket. - Nem kell velem laknod egy szobába az a szerencséd mert marha kupis vagyok amúgy.- támaszkodtam a kilincsre, a sötét mahagóni ajtó előtt, ami Carmen szobáját fedte.- Ha eddig ámultál akkor most tessék itt a szobád Car!- nyitottam ki az ajtót és tártam ki előtte, ő pedig ha ennél is lehetett csak még nagyobbra tátotta a száját. Óvatosan beljebb taszigáltam a lila rengetegbe. A szoba falai halvány rózsaszínben úsztak, különböző virág mintákkal ellátva. Egy hatalmas fehér francia ágy volt a szobában. Egy ugyan csak óriási tükrös gardróbbal aminek a tükrén is virág minták voltak gravírozva a szélébe. Volt még egy terebélyes író asztal is, ami ugyan csak fehér volt, és egy kis kedves fésülködő asztal is. - Van saját fürdőd is az ajtó mögött. -mutattam az egyik ajtóra, a másik pedig az én szobába vezet nem tudom miért van így megcsinálva, így vettük a házat. Akkor a szemben lévő hatalmas ablakszerűség kinyitható, és ott van a terasz. az is egybe nyílós, és van is egy hinta ágy is. Este nagyon szép, onnan nézni a várost. És mivel már hamarosan pontosabban két hét múlva vége a sulinak és már nagyon jó idő van sokat lehet kiülni, és nézni Párizst mert innen beláthatod, és a csillagokat is láthatod, amit a városból sajnos nem, a sok fény miatt. - magyaráztam miközben ő körbe fordult néhányszor a szobájában. - Rob fölhozta a bőröndjeidet. - húztam beljebb az ajtóból a bőröndöket. - Kérsz valamit enni, inni?
- Igen egy kis inni való jól esne. - bólogatott, majd kicipzározta az egyik bőröndöt. Bólintva sétáltam le a lépcsőn egy pohár innivalóért.
- Kicsit csöndes még. -jegyezte meg rob miközben a vacsoránkat kavargatta
- Igen de nem sokáig lesz az hidd el. Csak még meg van szeppenve. Holnapra már ki fog nyílni a csipája nyugi.- nyomtam egy csókot bátyám arcára majd két pohár kólával sétáltam föl a szobába. - Jöttem segíteni!- tettem le az éjjeli szekrényre a poharamat az övét pedig felé nyújtottam. - Este akkor kimegyünk sétálni?
- Persze!- bólogatott

 - Paris -

- Annyira gyönörű- pislogott körbe Car miközben jártuk a várost, este már az esti fényekben
- Én is nagyon szeretem. Ilyenkor a legszebb. Minden ki van világítva, még az Eiffel torony is. Minden annyira szép.
- Nem ülünk be oda inni valamit? - mutatott a kis kávézóra.
- De az a kedvenc kávézóm itt Párizsban. Itt találkoztunk másodjára Chris-szel. - ültünk le én pedig levettem a kis kabátomat, mert jó idő volt bent a kávézóba, még akkor is ha kint még egy kicsit hideg is volt.
- Tényleg mi van vele? Beszéltél azóta vele? - könyökölt az asztalra
- Igen.Vagyis csak pár szót, de azt is csak SMS-be nem mertem fölhívni. És ő pedig hívott de úgy tettem mintha nem hallottam, vagy nem vettem volna észre. Féltem is hogy ma látom, mert a suliba próbált utolérni, de elszaladtam. És elég sokat szokott péntekenként a haverjaival lógni itt bent a városban, na meg azokkal a Barbie utánzatokkal. - húztam el a számat mikor végre hozzánk ért a pincér srác. - Én csak egy szedres shake-et kérek. Te? - néztem barna hajú barátnőmre aki az étlapot bújta
- Én pedig egy banánosat. - mosolygott föl a srácra aki mosolyogva írta le a dolgainkat majd bólintással hagyott ott minket.- Nem tudom igazából mit mondjak rá mert igazából, kedves srácnak tűnik már mint ahogy elmesélted.
- Az is nagyon kedves. És tetszik, és két nappal ezelőtt majdnem megcsókolt de nem tudom mit tegyek mindegy is... Amúgy Lucas nem volt szomorú amiért ott hagytad?
- De igen.. és ő is vitt ki a reptérre.. ahol hát ő izé.. megcsókolt, de én nem csókoltam vissza csak egy szia-val eljöttem egyszerűen nem tudtam rá mit reagálni.
- Ez durva, nem gondoltam volna hogy majd lekap. - ráztam hitetlenkedve a fejemet. Mire megszólalt az ajtót jelző csengő, és belépett rajta három vihogó jókedvű srác, és közöttük Chris is. - Az ördögbe ! - hajtotta le gyorsan a fejemet.- Ne nézz föl, ne nézz semerre, itt van Chris! - sziszegtem oda Carmennek, aki érdeklődve pislogott rám. -Csak.. csak vigyük el amit kértünk és húzzunk el, ok? Elhoznád, addig én kimegyek. -nyomtam a kezébe a pénzt és kifelé szaladtam az ajtón.
- Chris szerintem észre vett téged, legalább is nagyon nézett téged. - adta a kezembe a shake-et.
- Az kéne nekem ma még hogy vele kelljen beszélnem. Elég kínos egy beszélgetés lenne. - nevettem föl zavaromba és leültünk az egyik padra.- Hékás te milyen srácot bámulsz ennyire? - böktem meg a könyökömmel mire ő rám nézett még mindig a szívószálat szürcsölve.
- Azt a srácot aki ott van a padnál itt a szomszédba azzal a másik hárommal, a fekete hajú, a hosszú ujjú pulcsis. Mellettem ült a gépen.
- Nem képzelődsz? - ráncoltam össze a szemöldökömet.
- Nem! Ezt a kócos hajat meg a kék szemét akárhonnan fölismerném. - győzködött.
- Akkor menjünk beszélgessünk. - álltam föl vidáman és tettem egy lépést a srácok felé akik jó ízűen nevetgéltek.

5. rész - Regii

Carmen:

— Jamie, ezt nem fogadhatom el! — Idegesen szorítottam a telefont a fülemhez, s közben az előttem heverő fehér borítékra meredtem, amiben a Franciaországba szóló repülőjegyem pihent. Mikor hazaértem a suliból, nem értettem mi az a szokatlan izgatottság, amivel anyám és Julia fogadott. Aztán anya tapsikolva leültetett az asztalhoz, s a kezembe nyomta ezt a levelet, amit Jamie apja küldött nekem. 

— Ne hülyéskedj már! Végre meglátogathatsz, ne légy ünneprontó — válaszolt Jamie.

— De most komolyan, első osztályra szóló jegyek? Megőrültél? 

— Héj, nem én rendeltem a jegyeket, hanem apa. Különben tök mindegy hogyan a lényeg, hogy végre elgyere hozzám. Nem értem mi bajod, talán nem akarsz meglátogatni? — Hallottam a csalódottságot a hangjában. Nem arról volt szó, hogy nem akarok elutazni hozzá. Inkább féltem,  hogy talán élőben mégsem megy olyan gördülékenyen a beszélgetésünk, mint telefonon vagy skype-on. Ha az élő találkozás után, már többet nem is fogunk beszélni, annyira elmegy a kedvünk egymástól. 

— Semmi, csak olyan hirtelen jött, és még el kell kéredzkednem a főnökömtől is... Valamint össze kell pakolnom meg minden... Holnapután találkozunk! — Ezzel letettem a telefont, s felpattantam az ágyról. Kiszaladtam a szobámból, ki a lakásból, le a lépcsőn, egyenes Lucasék lakásához. Alighogy megnyomtam a csengőt, ő már ajtót nyitott.

—  Mi a helyzet amiga? — Szélesen elmosolyodott látva izgatottságomat, én pedig az orra alá dugtam a repülőjegyemet rejtő borítékot. Ő értetlenkedve kibontotta, s mikor meglátta a jegyet még nagyobb mosolyra húzta a száját, majd kitárta a karját és szorosan megölelt.

—  Tudtam, tudtam, tudtam! — Megpörgetett a levegőben, majd mikor letett elnevette magát. — Megmondtam, hogy elfogsz jutni Jamie-hez, és lám igazam lett! Mikor utazol?

—  Most csütörtökön —  válaszoltam.

—  Mennyi időre?

— Fogalmam sincs. Jamie azt mondta, addig maradok, ameddig csak akarok, ők szívesen látnak. Míg ott vagyok odajárok suliba, meg minden. Anya már beszélt az igazgatóval, a suli elengedett egy időre. Már csak Marioval kell beszélnem. 

****

A főnököm - kisebb morgolódást követően - elengedett. Csütörtök reggel indult a gépem, így a szerdai napot azzal töltöttem, hogy összepakoltam a szükséges dolgokat. Szinte minden öt percben ellenőriztem, hogy mindent bepakoltam-e, anya csak nagy nehezen tudott leültetni a vacsorához. 

— Kicsim, holnap nem tudlak kivinni a reptérre, korán el kell mennem dolgozni. De beszéltem Lucas apjával, és azt mondta a fia szívesen kivisz a reptérre. Nyolcra itt is lesz, szóval addigra készülj el.

Bólintottam. Titokban örültem, hogy Lucas fog kivinni a repülőtérre, hisz ismertem anyámat: annyira belefeledkezne az ölelgetésembe, hogy a végén még lekésném a gépet. De megígérte, hogy reggel még itthon lesz, hogy eltudjak búcsúzni tőle.

Hét óra negyvenöt perckor már mindennel kész voltam. Még egyszer ellenőriztem a bőröndöm tartalmát, de idegességemben nem tudtam nyugton maradni, fel alá mászkáltam a lakásban, míg végre hallottam, hogy Lucas kopogtat az ajtón. Odaszaladtam, s beengedtem, majd visszafordultam a konyha felé, hogy megöleljem Juliát és anyát.

A húgom úgy csüngött rajtam, mint egy kis majom, majd mikor elengedett anya következett.

— Ígérj meg nekem valamit Carmen — suttogta a fülembe, hogy csak én halljam — Nagyon vigyázz magadra, és ha bármi baj van, azonnal hívj! 

A gép fél tízkor indult, s mi viszonylag korán kint voltunk. Megittunk egy tejeskávét, majd a recepciónál leadtam az útlevelem, és leellenőrizték a csomagomat. 

Mikor már csak félóra volt hátra a gép indulásáig. Lucas elkísért a terminálig, s mikor bemondták, hogy tíz perc és indul a gépem, láttam rajta némi szomorúságot.

Lábujjhegyre álltam, és szorosan megöleltem.

— Hiányozni fogsz Carm — motyogta a hajamba — Tudtam, hogy egyszer elmész, csak arra nem gondoltam, hogy ilyen hamar...

Eltoltam magam tőle, hogy a szemébe nézhessek.

— Ugyan már, hisz nem örökre megyek el. Legalább lesz egy kis nyugtod. 

— Hívj, amint megérkeztél! 

Bólintottam, majd egy puszit nyomtam az arcára. Már menni készültem, de Lucas nem engedte el a derekamat. Nézett egy darabig, szeme az arcomat fürkészte. Egyik kezével eltűrte a hajamat a fülem mögé, majd közel hajolt, és ajkát az enyémre tapasztotta. Olyannyira meglepett ezzel, hogy mozdulni sem bírtam. Nem csókoltam vissza, s ez érezhetően zavarta, mert erősebben próbálkozott. Végre sikerült kiszabadulnom.

— Carmen, én ... —  Nem hagytam, hogy befejezze. Leszegtem a fejem, megfogtam a poggyászomat, s egy halk "szia" hagyta el a számat, s Lucasra sem nézve indultam el a terminál felé. 

Az út első felében Lucason és a reptéren váltott csókon gondolkoztam. Sosem gondoltam volna, hogy ő egy kicsit is többet érezne irántam, mint barátság. Számomra ő olyan volt, mint a bátyám, nem tudnék rá úgy tekinteni. 

Majd Jamie járt a fejemben, és a hamarosan bekövetkező találkozásunk. Nagyon izgatott voltam miatta, mert mi van, ha csalódni fog, és nem is olyan leszek, mint akit vár?

Miközben ezen gondolkoztam, úgy éreztem, mintha figyelne valaki. Oldalra pillantottam, s megpillantottam egy srácot... Nem igazán volt az esetem. A kócos, fekete hajával olyannak tűnt, mint egy rocksztár. De gyönyörűen kék szemei ellágyították vonásait, s ahogy rám nézett automatikusan elmosolyodtam, amit ő viszonzott.

Zavartan lesütöttem a szemem, s a másik irányba fordultam, hogy kinézzek az ablakon.

Már  Franciaország felett repülhettünk, s az izgalom egyre jobban úrrá lett rajtam. Alig vártam, hogy leszálljon a gép.