Carmen:
— Jamie, ezt nem fogadhatom el! — Idegesen szorítottam a telefont a fülemhez, s közben az előttem heverő fehér borítékra meredtem, amiben a Franciaországba szóló repülőjegyem pihent. Mikor hazaértem a suliból, nem értettem mi az a szokatlan izgatottság, amivel anyám és Julia fogadott. Aztán anya tapsikolva leültetett az asztalhoz, s a kezembe nyomta ezt a levelet, amit Jamie apja küldött nekem.
— Ne hülyéskedj már! Végre meglátogathatsz, ne légy ünneprontó — válaszolt Jamie.
— De most komolyan, első osztályra szóló jegyek? Megőrültél?
— Héj, nem én rendeltem a jegyeket, hanem apa. Különben tök mindegy hogyan a lényeg, hogy végre elgyere hozzám. Nem értem mi bajod, talán nem akarsz meglátogatni? — Hallottam a csalódottságot a hangjában. Nem arról volt szó, hogy nem akarok elutazni hozzá. Inkább féltem, hogy talán élőben mégsem megy olyan gördülékenyen a beszélgetésünk, mint telefonon vagy skype-on. Ha az élő találkozás után, már többet nem is fogunk beszélni, annyira elmegy a kedvünk egymástól.
— Semmi, csak olyan hirtelen jött, és még el kell kéredzkednem a főnökömtől is... Valamint össze kell pakolnom meg minden... Holnapután találkozunk! — Ezzel letettem a telefont, s felpattantam az ágyról. Kiszaladtam a szobámból, ki a lakásból, le a lépcsőn, egyenes Lucasék lakásához. Alighogy megnyomtam a csengőt, ő már ajtót nyitott.
— Mi a helyzet amiga? — Szélesen elmosolyodott látva izgatottságomat, én pedig az orra alá dugtam a repülőjegyemet rejtő borítékot. Ő értetlenkedve kibontotta, s mikor meglátta a jegyet még nagyobb mosolyra húzta a száját, majd kitárta a karját és szorosan megölelt.
— Tudtam, tudtam, tudtam! — Megpörgetett a levegőben, majd mikor letett elnevette magát. — Megmondtam, hogy elfogsz jutni Jamie-hez, és lám igazam lett! Mikor utazol?
— Most csütörtökön — válaszoltam.
— Mennyi időre?
— Fogalmam sincs. Jamie azt mondta, addig maradok, ameddig csak akarok, ők szívesen látnak. Míg ott vagyok odajárok suliba, meg minden. Anya már beszélt az igazgatóval, a suli elengedett egy időre. Már csak Marioval kell beszélnem.
****
A főnököm - kisebb morgolódást követően - elengedett. Csütörtök reggel indult a gépem, így a szerdai napot azzal töltöttem, hogy összepakoltam a szükséges dolgokat. Szinte minden öt percben ellenőriztem, hogy mindent bepakoltam-e, anya csak nagy nehezen tudott leültetni a vacsorához.
— Kicsim, holnap nem tudlak kivinni a reptérre, korán el kell mennem dolgozni. De beszéltem Lucas apjával, és azt mondta a fia szívesen kivisz a reptérre. Nyolcra itt is lesz, szóval addigra készülj el.
Bólintottam. Titokban örültem, hogy Lucas fog kivinni a repülőtérre, hisz ismertem anyámat: annyira belefeledkezne az ölelgetésembe, hogy a végén még lekésném a gépet. De megígérte, hogy reggel még itthon lesz, hogy eltudjak búcsúzni tőle.
Hét óra negyvenöt perckor már mindennel kész voltam. Még egyszer ellenőriztem a bőröndöm tartalmát, de idegességemben nem tudtam nyugton maradni, fel alá mászkáltam a lakásban, míg végre hallottam, hogy Lucas kopogtat az ajtón. Odaszaladtam, s beengedtem, majd visszafordultam a konyha felé, hogy megöleljem Juliát és anyát.
A húgom úgy csüngött rajtam, mint egy kis majom, majd mikor elengedett anya következett.
— Ígérj meg nekem valamit Carmen — suttogta a fülembe, hogy csak én halljam — Nagyon vigyázz magadra, és ha bármi baj van, azonnal hívj!
A gép fél tízkor indult, s mi viszonylag korán kint voltunk. Megittunk egy tejeskávét, majd a recepciónál leadtam az útlevelem, és leellenőrizték a csomagomat.
Mikor már csak félóra volt hátra a gép indulásáig. Lucas elkísért a terminálig, s mikor bemondták, hogy tíz perc és indul a gépem, láttam rajta némi szomorúságot.
Lábujjhegyre álltam, és szorosan megöleltem.
— Hiányozni fogsz Carm — motyogta a hajamba — Tudtam, hogy egyszer elmész, csak arra nem gondoltam, hogy ilyen hamar...
Eltoltam magam tőle, hogy a szemébe nézhessek.
— Ugyan már, hisz nem örökre megyek el. Legalább lesz egy kis nyugtod.
— Hívj, amint megérkeztél!
Bólintottam, majd egy puszit nyomtam az arcára. Már menni készültem, de Lucas nem engedte el a derekamat. Nézett egy darabig, szeme az arcomat fürkészte. Egyik kezével eltűrte a hajamat a fülem mögé, majd közel hajolt, és ajkát az enyémre tapasztotta. Olyannyira meglepett ezzel, hogy mozdulni sem bírtam. Nem csókoltam vissza, s ez érezhetően zavarta, mert erősebben próbálkozott. Végre sikerült kiszabadulnom.
— Carmen, én ... — Nem hagytam, hogy befejezze. Leszegtem a fejem, megfogtam a poggyászomat, s egy halk "szia" hagyta el a számat, s Lucasra sem nézve indultam el a terminál felé.
Az út első felében Lucason és a reptéren váltott csókon gondolkoztam. Sosem gondoltam volna, hogy ő egy kicsit is többet érezne irántam, mint barátság. Számomra ő olyan volt, mint a bátyám, nem tudnék rá úgy tekinteni.
Majd Jamie járt a fejemben, és a hamarosan bekövetkező találkozásunk. Nagyon izgatott voltam miatta, mert mi van, ha csalódni fog, és nem is olyan leszek, mint akit vár?
Miközben ezen gondolkoztam, úgy éreztem, mintha figyelne valaki. Oldalra pillantottam, s megpillantottam egy srácot... Nem igazán volt az esetem. A kócos, fekete hajával olyannak tűnt, mint egy rocksztár. De gyönyörűen kék szemei ellágyították vonásait, s ahogy rám nézett automatikusan elmosolyodtam, amit ő viszonzott.
Zavartan lesütöttem a szemem, s a másik irányba fordultam, hogy kinézzek az ablakon.
Már Franciaország felett repülhettünk, s az izgalom egyre jobban úrrá lett rajtam. Alig vártam, hogy leszálljon a gép.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése