18. rész ~ Pinky

Rossz döntés ide vagy oda, nem bírtam. Egyszerűen először amikor Carm megkért hogy döntsek helyesen miközben patakokban folyt a könnye nem tudtam mit tegyek. Szomorú voltam, miközben döntésképtelen is és boldog is valamilyen szinten hisz Carmen elmondta hogy az egészet az egész utunkat a menedzsment állná.
De döntenem kellett és nagyon is remélem hogy nem döntök majd rosszul.

***

Idegesen rágtam a körmömet, miközben tizenhatszor és talán még annál is többször átgondoltam a levelet. Illetve visszapörgettem az agyamba. Nem tudom még mindig hogy tutira biztosan jól döntöttem-e mikor rábólintottam Carmennek hogy igen is a fiúkkal tartunk, és megírtam apunak a levelet illetve küldtem vagy 6 SMS-t Rob-nak. Biztos nagyon ki lesznek rám akadva, hogy mennyire felelőtlen vagyok és mennyire meggondolatlanul viselkedem, egy fiú miatt és magammal rángatom még Carment is. Totálisan megbízhatatlan vagyok, felelőtlen, gyerekes, makacs és önző. Biztos nagyon mérgesek lesznek rám. Többször is úgy éreztem hogy most én most elkiáltom magamat a sofőrnek a taxiba hogy ÁLLJ! és én kiszállok és hazamegyek, és nem megyek el a fiúkkal, és még Carment is magammal hazahozom. De végül nem történt semmi ilyen, mert mielőtt végül rászántam volna magamat megérkeztünk a reptérre.
- Carmen menj előre én... mindjárt megyek jó? - néztem rá mire ő egy aprót bólintott és kinyitotta a nagy üvegajtót maga előtt.

. : Calum : .
Fél nyolc múlt öt perccel a gép pedig kilenckor indul. Reménykedek benne az utolsó percig hogy majd megérkezik hogy itt lesz, hogy elbúcsúzzak tőle vagy akár velünk jönne és akkor nem kéne elköszönnöm tőle hossz időre. Már az is annyira fájt hogy nem hívhattam föl, hogy nem beszélhettem vele. Most még az hogy soha többet nem láthatom, ez igazán szarul jött ki. Bárcsak, bárcsak itt lenne, bárcsak ne kéne elmenni, bárcsak előbb léptem volna előrébb mint az utolsó pillanatban.
Újra az órámra néztem 20:40. És már föl kell szállni a gépre tuti hogy nem jön el, ez már biztos..

. : Jamie : .
Mély levegőt vettem és egy utolsó pillantást vetettem még arra a városra amit itt hagyni készülök. Nagyon izgultam egy hatalmas görcs voltam a gyomromba, a kezeim remegtem a szívem őrült tempóba vert, a lélegzetem felgyorsult.
- Rendez-vous à Paris- sóhajtottam még egyet majd kinyitottam az ajtót és én is beléptem a reptérre. Üres volt, hiába ilyenkor szoktak a legtöbben repülni még is most kongott az ürességtől. Egy lehajtott fejű srác kullogott előttem és ment a táskájához amit a padon hagyott, majd a kapu felé indult ahol a haverjai álltak, az egyik még hangosan oda is szólt neki.
- Calum siess! - kiáltott oda neki a kapucnis fejű srác kinek a hangját rögtön megismertem Luke volt az.
- Calum? - néztem a szürke pulcsis srácra aki még mindig háttal volt nekem és úgy csoszogott előttem. - Calum! - kiáltottam el magamat mire ő megtorpant és lassan felém fordult.
- Jamie? - nézett rám meglepődve. - Jamie! - kiáltotta hatalmas mosollyal az arcán és kitárta a karját miközben leejtette a táskáját és elkezdett felém rohanni. Én is elengedtem a bőröndömet illetve még a saját táskám is ledobtam mellé és felé rohantam, majd a karjaiba ugrottam. - Azt hittem nem jössz el. - suttogta a nyakamba miközben olyan erősen szorított magához hogy kiszorította belőlem az összes levegőt de nem zavart mert én is ezt tettem vele minél közelebb akartam érezni magamhoz.
- De itt vagyok. És most pedig szálljunk föl a gépre mert itt hagy minket. - mosolyogtam mikor elengedtem
- Mi? Te velünk... várj akkor Carmen is? - nézett rám teljesen összezavarodottan.
- Szerinted minek hoztam bőröndöt? -  mutattam a hátam mögé. -Na de gyere. - ragadtam meg a kezét.
- Várj még egy valamit akarok. állított meg mikor sétáltunk éppen a gép felé. Majd megragadta a derekamat és közel húzott magához majd megcsókolt. Ismét ugyan az az érzés, a hangyák menetelésbe kezdtek a gyomromba a szívem annál is hevesebben kezdett el verni mint ahogy eddig vert. - Utolsó párizsi csókunk. - kulcsolta össze az ujjainkat majd nyomott egy csókot a hajamba és fölsétáltunk a repülőre ahol hatalmas taps fogadott minket és a srácok nevetése. Én rögtön elvörösödtem és lefelé kezdtem el nézni egyenesen a cipőmre. Calum elvezetett minket a helyünkre majd hagyta hogy beüljek az ablak mellé és a fejemet pedig a vállára hajtottam.

Egy óra utazás után meg is érkeztünk Londonba. Kint a parkolóba egy hatalmas kocsi várt ránk ami egészen elvitt minket a szállodáig.
- Ó ne már hogy a két csajnak egy szobába kell lennie. - forgatta meg a szemét Calum miközben a pulttól ellökte magát a recepción.
- Nyugi, ki fogod te ezt bírni nagy fiú . - böktem meg a hasát mire ő lenézett rám majd elmosolyodott és nyomott egy puszit az orrom hegyére.
- Nyúzottnak tűnsz. - karolta át a derekamat míg vártuk hogy elintézzék nekünk a szobákat. A fejemet a mellkasának döntöttem miközben átkaroltam a derekát én is a kicipzározott pulóverén keresztül. - Meg olyan vörös a szemet.
- Csak a fáradtságtól.. - nyöszörögtem.
- Ugye nem sírtál. - tolt el magától és nézett a szemembe én pedig elkaptam a tekintetemet. - Jamie... - suttogta és újra magához húzott.- Sajnálom. Nem akartam hogy miattam sírj.
- Nem nem történt semmi, csak nagyon szomorú voltam.- dörgöltem a fejemet a mellkasához hogy még jobban érezhessem az illatát. - Na de gyere menjünk. - fogtam meg a kezét és a többiek után mentünk a liftbe. - Nem szeretjük mi a lifteket. -motyogtam a fejemet a karjának döntve.
- Nem de most arra az öt emeltre tökéletes lesz. - húzott ki a liftből mikor megállt az ötödiken- Na akkor itt az 526-os Luke-é és Ashton-é, az 527-es aminek Mikey-val csajok a tietek pedig az 528-as.- állt meg a szobánkkal szembe Cal majd nyomott egy puszit a számra és otthagyott.
Fáradtan nyitottuk ki a bőröndünket és pakoltunk ki belőle, nagyon nyúzottak voltunk mint akiket hétszer kimostak és háromszor kicentrifugáztak. Pedig nem is volt késő, de ez a mai nap nagyon esemény dús volt.
- Nem hittem hogy ma idáig jutok. - sóhajtottam mikor eldöntünk az ágyon.
- Én se de remélem nem bántad meg. - nézett rám
- Hogy is bánhattam volna meg? A legjobb barátnőmmel vagyok Londonba miután a szerelmem után utaztunk miközben a családom erről semmit se tud. És én ezt egyáltalán nem bánod. -ráztam meg a fejemet mire elkezdett a telefonom csörögni, mikor megnéztem a kijelzőt minden jó kedvem elszállt. - Carmen hatalmas bajban vagyunk. - néztem rá ijedt tekintettel.

17. rész ~ Regii

Miután elmondtam Jamie-nek Mikey kérését, miszerint tartsunk velük a turnéjukon, barátnőmmel arra jutottunk, hogy ez sehogy sem fog összejönni. Igazság szerint titkon azt reméltem, hogy elutazhatunk velük, hisz első és legfontosabb szempontból nem kellene elválnunk egymástól, másrészt ez egy óriási kaland lett volna számunkra. De jobban belegondoltam, és el kellett ismernem, hogy Jamie-nek igaza van: képtelen ötlet volt.

Ezután vagy egy órán át csokit falva szomorkodtunk és az élet igazságtalanságát taglaltuk, mikor mindkettőnk telefonja megcsörrent. Anélkül, hogy ránéztem volna a kijelzőre, tudtam ki keres, s mikor Jamie kivonult a teraszra telefonálni, sóhajtva felvettem a készüléket és bedőltem a párnák közé.

- Szia - szóltam bele rekedten és igyekeztem normális hangon beszélni. 

- Szia - hallottam meg a hangját, amitől szívem hevesebben kezdett dobogni - Mi újság? - kérdezte. Hallottam a hangján, hogy fáradt és, hogy nyomasztja valami.

- Minden oké? - kérdeztem tőle és felültem. 

- Hát... nem - mondta, megijesztve ezzel engem - Az a helyzet Carm, hogy megváltoztak a tervek. Nem három nap múlva indulunk, hanem holnap este. 

Lehunytam a szememet és éreztem, ahogy csukott szemhéjam alól kigördül egy könnycsepp. Egy-két percig egyikünk sem szólalt meg, majd Michael törte meg a csendet.

- Átgondoltad azt amit mondtam? 

- Igen, és ... sajnálom, de nem fog menni Mike. Pedig hidd el nagyon szeretném, de most egyszerűen nem tudunk elutazni - mondtam halkan.

Michael sóhajtott egyet, majd megköszörülte a torkát.

- És.. hogyan tovább? - kérdezte. Ez volt az a kérdés, amire én magam sem tudtam a választ, és ez egyre jobban idegesített. Mikor már hosszú ideje nem válaszoltam, Mike folytatta.

- Megértem, ha emiatt nem akarod folytatni - mondta halkan, szinte suttogva, bennem pedig megállt az ütő.

- Micsoda? Dehogy! Ez eszembe se jutott - tiltakoztam.

- Akkor jó, mert én sem akarok véget vetni ennek. Holnap este nyolckor indul a gépünk, ha reggel átjössz ide a hotelbe az úgy jó neked?

- Persze - suttogtam, majd letettem a telefont.

A hajamba túrva dőltem vissza az ágyba, majd feltűnt, hogy Jamie még nincs idebent. Óvatosan a teraszajtóhoz léptem, majd meglátva Jamie-t rögtön odarohantam hozzá.

- Úristen mi történt? - térdeltem le barátnőm mellé, aki a korlátnak dőlve keservesen sírt. Megsimogattam a hátát, ő pedig nekem dőlve zokogott tovább. Egy ideig így ültünk odakint, majd felsegítettem és visszamentünk a szobába. 

- Befejeztem Calummal - nyögte ki nagy nehezen.

- Micsoda? De miért? - ültem le mellé az ágyra.

- Mert most így, hogy elmegy semmi értelme folytatni. Jobb most abbahagyni, mintha pár hét múlva ő hív fel azzal, hogy vége - dörzsölte meg a szemét, én pedig hoztam neki egy pohár vizet és nem faggattam tovább. 

****

Reggel Jamie szobájában ébredtem. Ránéztem az órára, ami hét órát mutatott. Óvatosan, hogy ne ébresszem fel őt, kimásztam a takaró alól, majd a fürdőszobába mentem és lezuhanyoztam. Felvettem egy fekete rövidnadrágot egy fehér, mintás toppal és tornacipővel, majd elindultam Michaelék hoteléhez, ahogy megbeszéltük.

A recepcióra érve észrevettem, hogy ő a hallban vár, így egyenesen felé indultam. Gyors csókkal köszöntött, majd kézen fogva indultunk fel a felső szintre. Mike szobájába érve lehuppantunk a kanapéra. Egyik karjával átölelte a derekamat, én pedig a mellkasára hajtottam a fejem. 

Tekintetemmel végigpásztáztam a szobát. Nagyon üres volt, csak az ágy, a kanapé és a fotelek, valamint a szekrények foglaltak benne helyet. Michael összes többi cucca a szoba közepére pakolt bőröndökben pihentek. 

- Sosem gondoltam volna, hogy egyszer még megbánom azt, hogy turnéra indultam - sóhajtotta. Felemeltem a fejem és kíváncsi tekintettel néztem rá.                                                      

 - Legszívesebben itt maradnék veled - folytatta - Ebben az egész utazgatásban Párizs volt a legjobb dolog, ami történhetett velem. És az, hogy most itt ülsz velem csodálatos és... Egyszerűen nem hiszem el, hogy ennek most vége és továbbmegyünk. Ez a rossz ebben az egészben, hogy csak átmeneti dolgok vannak, de most úgy érzem van egy biztos pontom - nézett rám egy félmosollyal az arcán, majd egy puszit nyomott a homlokomra és az ölébe húzott.

 - Amúgy reggel nyolc óra van - szólaltam meg - Mindig ilyen korai vagy? - öleltem át a nyakát.
- Ha van kiért - mondta és a hajammal kezdett játszani. - Biztos nem lehet megoldani, hogy velünk gyertek? - nézett mélyen a szemembe. Bánatosan megráztam a fejem, mire Mike belefúrta a fejét a vállamba, s én pedig a haját simogattam.
- Azért még gondolkozz rajta - motyogta - egyáltalán nem szeretnél jönni? A menedzsment mindent állna - emelte fel a fejét.
- Nem arról van szó, hogy nem akarok, csak... Tudod mi történt Calummal és Jamie-vel? - váltottam témát.
- Igen - sóhajtotta Michael - Cal azóta magába fordult és alig lehet kihúzni belőle egy-két szónál többet. Azért is kérdeztem tegnap, hogy velünk mi lesz, mert megijedtem, hogy mi is így járunk. 

Ebben a pillanatban Mike szobájának ajtaja kinyílt és nagy robajjal beviharzott Ashton és Luke.

- Hú, ugye nem zavartunk meg semmit? - kiáltotta Ash, és ledobta magát mellénk. Megfordultam Mikey ölében, hogy ne háttal legyek neki, és mosolyogva köszöntem neki. Lukey ledobta magát az egyik fotelbe és körülnézett a szobában.

- Látom a tiédben is példás rend van. Olyan furcsa ez így - sóhajtott és láttam rajta, valamint Ashtonon is, hogy nekik sem könnyű elmenni innen. 

- Azért este kikísérsz a reptérre? - tűrte Mike a fülem mögé a hajamat, mire átfutott rajtam egy kellemes borzongás. Belenéztem Mikey szemébe.

- Tudod, hogy igen - nyomtam egy puszit az arcára. 

- Dúúl a lamúúr - nyerített Ashton, mire mindannyian felnevettünk. Ekkor Calum lépett be a szobába.

- Szia Carmen - köszönt nekem én pedig intettem neki. 

- Figyelj megmondanál valamit Jamie-nek? - kérdezte, én pedig bólintottam. 

- Csak annyi, hogy ma este fél nyolckor a reptér előtt várom - mondta Cal - Nagyon fontos lenne. Szerinted eljön?

- Szerintem igen - mosolyogtam rá bátorítóan. 

***

Mikor visszaértem Jamie-ék házához, barátnőm nem kérdezett semmit. Pontosan tudta, hogy hol voltam. A délelőtt további részét a szobájában töltötte, én pedig a sajátomban, s miután meghallgattam az összes szomorú dalt a zenelejátszómról, hirtelen felpattantam. A szekrényhez rohantam és előrángattam a bőröndömet. Beleszórtam az összes cuccomat, majd miután nagy nehezen becipzároztam, rájöttem, hogy milyen ostoba, felelőtlen, és meggondolatlan vagyok. De nem érdekelt. 

Este fél hétkor Jamie-t a nappaliban találtam, éppen valami sorozatot nézett, s mikor meglátott engem, kezemben a bőrönddel, kérdőn nézett rám.

- A gépük nyolckor indul - közöltem karba tett kézzel - Calum mindennél jobban akarja, hogy elbúcsúzz tőle.

- Én is azt szeretném, de...

- Nincs de - szakítottam félbe - Ez az utolsó lehetőséged, hogy elmond neki mit érzel, és tisztázd vele a tegnap estét. 

- De minek a bőrönd? - kérdezte Jamie.

- A menedzserük fizeti az utunkat. Nem hiszed el, mennyire szeretnék menni - potyogtak a könnyem, ahogy beszéltem - Tudom, hogy te is akarod. Az apád csak belemegy pár héti távollétbe. Esetleg Rob is jöhet vigyázni ránk, nem érdekel! 

Jamie tátott szájjal hallgatott. Leültem mellé.

- Tudod, hogy nem megyek el nélküled. Ha itthon maradunk a döntésed miatt, azt is megértem, de kérlek szépen Jamie, dönts helyesen!

16.rész~Pinky

Nagyon le voltam nyomva attól a ténytől hogy három nap vagyis már kevesebb mint három nap amit együtt tudok Vele, velük tölteni, mielőtt elmennek és talán sose jönnek vissza. Nagyon szomorú voltam de ahogy láttam Carmen is.
Elszontyolodva ültem a szobámba egy kis tál fagyival az ölembe mikor Carmen bejött a szobába hogy Mikey kettőre jön érte és addig vonjam el a figyelmét. Miután Carmen elment itthonról nem sokkal később három körül átjött Calum is.
- Hellóka, nézd mit hoztam. - emelte föl a nejlon szatyrot ami a csuklóján csüngött mikor kinyitottam az ajtót.
- Remélem csoki van benne..  - néztem rá boci szemekkel és arrébb léptem az ajtóból, ő pedig átkarolta a vállamat csukta be az ajtót és rúgta le a cipőjét. - Gyere menjünk föl. - vezettem a lépcsőhöz és együtt sétáltunk felfelé. - Nem tudom neked mi számít kupinak de azért robbantottam egy kis rendet.
- Én nekem aztán oly mind egy hogy kupi van vagy sem, a lényeg hogy együtt legyünk ezekben az utolsó napokban is. - húzott egy kicsivel közelebb magához majd nyomott egy puszit a fejemre én pedig pirultam a mondatától, majd kilöktem a szobám ajtaját és előre mentem majd a kezét fogva ültem le az ágyamra és húztam föl a lábamat törökülésbe és a hátamat pedig a fejtámlának döntöttem. Calum pedig velem szembe ült le ledobta az ágyra a szatyrot és ő pedig a lábtartónak döntötte a hátát.
- Na akkor megmutatom mit hoztam. - vigyorodott el majd kiborította az ágyra a Tesco-s szatyor tartalmát. Volt abba minden, a Maoam-tól kezdve a Milka csokiig egészen a M&M és az Oreo-ig. Totális szénhidrát és kalória tenger. Egy fogorvos és egy fitness guru ettől már rég szívrohamot kapott volna.
- Jesszus. Te cukor kómába akarsz sodorni? - néztem rá kikerekedett szemekkel majd az Oreo után kaptam és elkezdtem föltépni a csomagolását.
- Tudtam hogy tetszeni fog- nevette el magát majd megütögettem a mellettem lévő helyet ő pedig odahúzódott mellé és a szájába nyomtam egy kekszet.- Két és fél nap...- sóhajtotta hosszas csönd után, mikor visszajöttem és fölhoztam egy kólát és két poharat.
- Nem akarok arra a napra gondolni.. - ráztam meg a fejemet és fölhúztam a lábamat a poharamat pedig a térdemre tettem, fejemet pedig Cal vállára hajtottam.
- Hidd el én sem. - döntötte a fejét az én fejem tetejére.
- Na jó addig meg csináljunk valamit és ne várjuk azt hogy majd mint a mártírok várjuk a halálunk napját, élvezzük ki addig. Mondjuk egy kérdezz-felelek? - ültem török ülésbe vele szemben miközben elkezdtem kibontani az egyik Milka csokit.
- Oké. Mondjuk... Mióta élsz Párizsba?

- Úgy lassan már három és fél éve azt hiszem. Van testvéred?
- Van egy nővérem, ő is nagyon szeret énekelni sőt a The Voice-ban is indult.
- Akkor ilyen zenés család vagytok. Mi a legjobb élményed ezalatt a két hét során?
- Te. -válaszolta egyszerűen miközben mélyen a szemembe nézett. Én pedig pironkodva elmosolyodtam és a paplant kezdtem el nézni és zavaromba csipkedni. - Lehet cselekvést is belevinni a játékba?
- Nincsen benne a szabályba hogy nem - vigyorodtam el de hamar az arcomra fagyott a mosoly mert Calum közelebb hajolt átszelve a közöttünk lévő távolságot és megcsókolt. Remegő kézzel öleltem át a nyakát miközben visszacsókoltam. Calum megtámaszkodott mellettem és fölém hajolt én pedig hátra dőltem a párnába.
- Na és ezt tiltja a szabályzat? - mosolyodott el mikor még mindig fölöttem támaszkodott és rám vigyorgott nekem is vigyor ült ki az arcomra.
- Nem tuti hogy nem . -nevettem el magamat. Az ujjaim még mindig  hajába matattak miközben már Cal mellettem feküdt és úgy nézve vigyorgott rám.
- Előbb is megtehettem volna. - kulcsolta össze az ujjainkat majd nyomott rá egy puszit, mikor pedig a telefonja kezdett el hangosan csörögni. - A francba már.  -morogta majd előhalászta a zsebéből és fölült az ágyon. - Nagyon fogsz utálni, csak mert a menedzsment összehívott egy megbeszélést... - forgatta meg unottan a szemét
- Nem utállak maximum egy picit szomorú vagyok miatta. - biggyesztetem le az alsó ajkamat és felé nyújtottam a kezemet,ő pedig fölhúzott hogy ne feküdjek.
- Este még fölhívlak jó? - kulcsolta össze mind a két kezünket és úgy nézett mélyen a szemembe, mire én halványan elmosolyodva bólintottam ő pedig közelebb hajolt és adott egy finom csókot, majd adott egy puszit az orromra és lekászálódott az ágyról. Miután kikísértem a házból rá nem sokkal később Carmen is megjelent. Visongva, és irtó boldogan üdvözöltem de valami nem tetszett. Egyszerűen az ahogy rám nézett nagyon döbbent és összezavarodott feje volt.
- Azt akarja hogy velük menjünk... - nézett maga elé bambán mire nekem lehervadt a vigyor az arcomról.
- Hogy mit akar? - hápogtam és egyszerűen nem tudtam mit szólni. - De ez még is hogy jött neki? - kérdeztem mikor végre mind a ketten magunkhoz tértünk immáron a szobámba ülve félre söpörve kicsit a sok sok édességet az ágyról.
- Hát úgy hogy itt az ajtóba megcsókolt, és azt mondta menjünk velük turnézni, és hogy gondoljuk át. - darálta egybe és még mindig csak egy pontot nézett maga előtt.
- Ez durva... Már csak az a baj hogy sajnos ez nem fog menni. Hiába akarjuk akármennyire is mert nem tudom hogy bírnám ki Calum nélkül olyan sokáig főleg hogy ma Cal engem is megcsókolt, és basszus baromi jó volt. De nem. Apu nem hiszem hogy engedné, a srácok menedzsere se repdesne az örömtől.
- Mi hogy téged Cal? - dadogott össze-vissza mire sikerült kinyögnie egy mondatot.
- Carmen miért kell mindennek miután tök jónak tűnik az egész elbaszódnia? - dőltem hátra az ágyon bele a párnáimba.
- Nem tudom... valaki nagyon szeret minket szívatni odafönt.. - dőlt el mellettem és csak a plafont néztük. Minimum egy órát azzal töltöttük hogy elég jó hosszú káromkodásokat mondtuk miközben megettük a maradandó csokit, cukrot mindent megettük, hogy hátha majd elmegy a bánatunk. Hát nem. Lehet hogy a csoki tényleg boldogít de amikor reménytelen helyzetek előtt állsz akkor még ez se tud felvidítani.
- Most még is mit tegyünk? - sóhajtotta Car
- Nem tudom komolyan mondom. Lövésem sincsen. Össze vagyok zavarodva, és nagyon szomorú vagyok. Közben pedig próbálok valami lehetőséget találni amivel meg tudjuk ezt az egészet oldani. De attól tartok hogy nem lesz semmi olyan ötletem. - temettem a kezeimbe az arcomat és megdörzsöltem a szememet.- Valamit mondanunk kell majd nekik. - sóhajtottam egy mélyet és éreztem hogy valahol a telefonomat hogy zümmög. Föl ültem és láttam hogy Ő hív. Nagyot sóhajtva reménykedve néztem Carmenre de ahogy láttam ő se volt többel kisegítve mert őt is épp akkor hívta Michael. A számba harapva álltam föl az ágyról és mentem ki a teraszra míg lassan a fülemhez emeltem a telefont.
 - Szia. - suttogtam bele - Hogy-hogy hívtál?
- Mondtam hogy fölfoglak hívni még este.-nevette el magát de ez nem az a felszabadult nevetése volt ez sokkal feszültebb sokkal ingerültebb nevetése volt, nem az a jóízű kacagása ami annyira cuki volt benne.
- Cal
- Igen?
- Baj van?
- Ennyire megérzed? - sóhajtotta gondterhelten a telefonba. - Korábban indulunk . -nyögte hosszas csönd utána a telefonba, bennem pedig meg állt minden. Teljesen lefagytam kevesebb nap maradt amit együtt tölthetek vele hisz utána nem tudunk elmenni velük,és ők ezt még nem is tudják.
- Mikor mentek? - nyeletem egy óriásit hogy a hatalmas gombócot legyűrjem ami a torkomba nőtt a idegességtől.
- Holnap este. - suttogta halkan mire én totálisan elszomorodtam lerogytam a hinta ágyba és csak néztem magam elé. - Jamie itt vagy még? - kérdezte miután már vagy öt percig csöndbe voltam és halkan potyogtak a könnyeim.
- Igen. - a hangom olyannyira vékony volt hogy féltem hogy nem is hallotta hogy válaszoltam neki.
- Sajnálom, most iszonyat dühös lehetsz rám...
- Nem nem vagyok csak nagyon szomorú vagyok... Tudod mit mondott Mike Carmen-nek?
- Nem
- Hogy menjünk veletek......
- És? - sokkal élénkebb lett a hangja mintha valami kisebb fajta reményt kapott volna, és ez fájt a legjobban hogy nekem ezt a picike reményt is le kell hogy döntsem.
- Sajnálom de nem lehet.... - a körömet rágva néztem magam elé egészen bele Párizs belvárosába. - És Calum... sajnálom tényleg, nagyon jó volt téged megismerni és nagyon jól érzetem magamat a két hétbe de ezt nem tudjuk így folytatni.. - szipogtam - Jobb ha ebbe nem bonyolódunk bele jobban, így is eléggé benne vagyunk a szarban nem kell hogy még mélyebbre ássuk magunkat. - ráztam a fejemet és a könnyeim még mindig gyorsan folytak el az arcomon. - Sajnálom Calum. - ez volt az utolsó mondatom még vártam vagy egy jó két percet hogy válaszoljon rá de semmi csönd volt a vonal másik végén így szomorúan nyomtam ki a telefont majd a hátat fordítottam a város képének és lecsúsztam sírva a kerítésnek dőlve.

15. rész ~ Regii

Carmen:

Egy újabb együtt töltött vidám nap után szótlanul ballagtunk haza Jamie-vel. Mindketten a gondolatainkba merültünk. Szavak nélkül is tudtam, hogy Calum ugyanazt a hírt mondta neki, mint Mike nekem: három nap múlva ők már nem lesznek itt, s talán vissza sem jönnek. Szép volt, jó volt, és most vége. 

Ránéztem Jamie-re és nem tudtam, hogy mit érezzek. Kicsit irigykedtem rá, amiért ő sokkal több időt töltött Calummal, mint én Michaellel, ugyanakkor tudtam, hogy pont ezért neki fájdalmasabb lesz a búcsú. 

A szobámba érve ledobtam magam az ágyra és a mennyezetet bámulva gondolkodni kezdtem. A fiúk pár napon belül elmennek, és a nyár végén én is hazautazom. Be kellett ismernem, hogy a párizsi élet Jamie-vel és a srácokkal sokkal jobban tetszik, és boldogítóbb, mint a valódi életem Spanyolországban. Itt végre úgy érzem, hogy teljesen önmagamra leltem, nincsenek gátlásaim, nem kell senkinek megfelelnem. Majdnem elsírtam magam a gondolatra, hogy az ittlétem sajnos nem végérvényes, előbb-utóbb haza kell mennem. És az, hogy Mike-ék elutaznak csak rátett egy lapáttal. Hisz időm sem volt jobban megismerni...

Gondolataimból a mobilom csörgése zökkentett ki. Sóhajtva felültem, és a telefonért nyúltam, majd elmosolyodtam. 

- Szia! Na mi történt, az elmúlt félórában? - szóltam bele nevetve.

- Ó, baj hogy hívlak? Akkor felhívom valamelyik rajongómat, biztos értékelné - mondta Mike incselkedve, nekem pedig az összes rosszkedvem elszállt, amint meghallottam a hangját. 

- Mit szólnál ha a holnapi napot is együtt töltenénk? - kérdezte halkabban, nekem pedig azonnal gyorsabban kezdett dobogni a szívem.

- Rendben! És mik a tervek? Megint be akartok falni egy egész éttermet?

- Hát... Én úgy terveztem, hogy csak ketten lennénk - hadarta.

- Ó... Oké - tekergettem egy tincsemet és elvigyorodtam. 

- Jó lesz, ha kettőre érted megyek? - kérdezte.

- Tökéletes - nevettem fel, és ábrándozva letettem a telefont.

****

- Biztos nem baj, hogy elmegyek? - kiáltottam ki a fürdőszobából, miközben átfésültem a hajamat. Jamie az ágyamon ülve mosolyogva leselkedett befelé, hogy lássa hogy nézek ki.

- Dehogy! Amúgy is Calum azt mondta átjön ma - mondta.

- Akkor ellesztek - nevettem el magam. 

Barátnőm nem bírta nézni a szenvedésemet a hajammal, így a segítségemre sietve bejött a fürdőbe. Megragadta a hajsütővasat, és apró hullámokat kezdett formálni egyenes tincseimből. Mikor végzet kissé összekócolta a hajamat, hogy természetesnek hasson. A sminkemet nem vittem túlzásba, feltettem egy kis szempillaspirált és készen voltam. A ruhám pedig csinos volt, mégsem kihívó: egyszerű kék farmer egy halvány rózsaszín toppal és fehér balerinacipővel. 

- Csini vagy - mosolygott rám Jamie, majd hallottuk, hogy csengetnek. 

Izgatottan robogtam le a lépcsőn, utoljára megigazítottam a hajamat, majd kinyitottam az ajtót. 

- Azt a mindenit, de jól nézel ki - dicsért meg azonnal Mike.

- De jó a hajad - borzoltam meg fekete fürtjeit amik közül egy elöl zöld színű volt. Nevetve megigazította a haját.
- Hé, neked hogy esne, ha valaki ezt csinálná? - ezzel a fejemhez nyúlt és jó alaposan összekócolta a frissen elkészült hajamat. Vihogva tűrtem, majd ujjaimmal kifésültem a tincseimet.
- Na, és mi a program? - kérdeztem, miközben már a belvárosban jártunk.
- Meglepetés - mondta titokzatosan.
Miközben tovább sétáltunk szinte repült az idő, annyit beszélgettünk. Komolyan, ki sem fogytunk a szóból, ugrattuk egymást, vagy csak jelentéktelen dolgokról beszéltünk.
Ahogy tovább sétáltunk ismerős lett a környék.

- Mike, nem ide hozott minket Jamie tegnap? - kérdeztem tőle körbemutatva.

- De igen. Ez itt a Pont des Arts. Gondoltam visszahozlak ide - mondta, majd belenyúlt a zsebébe, és elővett egy kis tárgyat, amit a kezembe nyomott. Egy kis lakat volt az, amire egy papír volt felragasztva.

- Ez micsoda? - kérdeztem halkan.

- Olvasd el.

Úgy tettem, majd elnevettem magam és bátortalanul megöleltem Michaelt. A lakatra ugyanis ez volt írva: " A spanyol királylány és a sötét srác". 

- A sötét srác? - nevettem el magam ismét.

- Most, miért nem igaz? - röhögött Mike is, majd odasétáltunk a híd korlátjához. Mike a többi lakat közé tette a miénket, a kulcsát pedig közös megegyezéssel a vízbe dobtuk. Ez a mi titkunk volt.

- Hihetetlen, hogy holnapután elutazunk - mondta halkabban, én pedig sóhajtva oldalra néztem. 

- És legszívesebben a fejemet verném a falba, hogy az itt töltött idő alatt, még a kezedet sem tudtam megfogni - nevetett fel, én pedig elmosolyodtam. Óvatosan közelíteni kezdtem a kezemet az övéhez, majd rákulcsoltam az ujjaimat a csuklójára. Mike lenézett a kezére, és halkan elnevette magát, és egymáséba fontuk az ujjainkat. 

Nem tudom, hogy mennyi ideig álltunk ott egy szó nélkül egymás kezét fogva, de azt kívántam bárcsak örökké tartana a pillanat. Aztán az egészet elrontotta az, hogy Mike-nak megszólalt a mobilja, amit ő halkan szitkozódva vett fel.

- Most nagyon utálni fogsz - mondta, mikor letette - De a menedzserünk összehívott minket sürgős megbeszélésre. De nem érdekel, akkor is hazakísérlek. Persze, ha nem gond - mosolyodott el féloldalasan, majd még mindig egymás kezét fogva elindultunk.

- Hát, akkor szia - köszönt el, mikor már Jamie-ék házánál álltunk - Azért remélem holnap még tudunk találkozni.

- Én is - sütöttem le a szememet. Egy ideig egyikünk sem szólt, ő nem ment el, hanem a kezemet fogta. 

- Csinálhatok egy hülyeséget? - kérdezte.

- Micsoda? - kérdeztem vissza halkan, de ő nem válaszolt, csak a derekamat megragadva magához húzott és megcsókolt. Én pedig elszédültem, és ha nem tartott volna, valószínűleg elesem. Vagy a meglepődéstől, vagy attól, hogy amint hozzám ért remegni kezdtek a lábaim. 

Mikor elengedett rám mosolygott.

- Gyertek velünk - mondta hirtelen.

- Micsoda hova? 

- A turnéra... Londonba...

Nem tudtam mit mondjak, egyszerűen lefagytam.

- Nézd, tudom ez őrültség meg minden és lehet nem szívesen utaznál egy srác miatt, akit kevesebb, mint két hete ismersz, de annyit kérek, hogy legalább fontold meg. Beszéljétek meg Jamie-vel, kérlek!

Bágyadtan bólintottam, ő pedig nyomott egy puszit a homlokomra és elment.

A hajamba túrva léptem be a házba, mire Jamie visítva elém szaladt.

- Na, mi volt? - kérdezte örömködve, majd mikor meglátta az arcomat elkomolyodott - Mi történt?

- Azt akarja, hogy menjünk velük - nyögtem ki nagy nehezen, Jamie arcára pedig kiült a tökéletes megdöbbenés.

14.rész ~Pinky

Miután a srácok elmentek tőlünk mert menniük kellett zenét felvenni így egyedül maradtunk csak mi ketten csajok, így úgy döntöttünk hogy csinálunk egy csajos délutánt. Éppen a hajamat dörzsöltem át a törülközővel miután megmostam miközben Carmen rákérdezett a reggelre.
- Mi volt reggel?
- Hát reggel mikor lementem hogy reggelizek te mg aludtál és akkor beállított Chris hogy miért nem hívtam több napja és hogy mi történt velem. Én meg mondtam hogy akkor most beszélgessünk egy.kicsit. Kimentünk a parkba és és beszéltünk és oda lyukadtunk ki hogy én nem hívom fel de más pasikkal mászkálok Párizsban. És végül lebukott mer az hogy velem lógott csak egy álca volt mert fogadást kötöttek rám hogy július közepéig majd lefekszem vele.Azután fölpofoztam és hazaindultam mikor Calummal talákoztam kikönyörögte hogy mondjam el hogy mi a baj aztán meg hazajöttünk.
- Sokkal többet néztem ki Chris-ből..-ingatta a fejet rosszallóan.- De Calum-mal sokkal jobban jársz. Nagyon oda van érted az a srác - vigyorodott el mire nekem elvörösödött a fejem ahogy rá gondoltam. A gyomrom bizseregni kezdett a szívem jobban vert és az arcom égett a pírtől.
- Na de te is mesélhetnél a lovagodról. Valaki nagyon félti a kis rózsáját amióta hazajött a lovaggal. - nevettem el magamat mert Car olyan édesen pironkodott. - odáig van érted ne félj. Kellemeset csalódtam Mr. Dark-ban. - itt már együtt nevettünk. Imádtam ezt este csak mi csajok semmi pasi csajos filmek együtt főzés, egyszerűen tökéletes volt akkor a nap végéről ne is beszéljünk. Ugyan is éjjel kettőkor mikor már elég kótyagosan feküdtünk az agyamba kaptam egy SMS-t, még pedig Calum-tól. Már akkor hevesen vert a szívem mikor pedig megnyitottam az üzentet akkor már folyamatosan vigyorogtam. " Szép álmokat Jamie. Holnap kaptok valamit. Xx Cal" nem bírtam megállni hogy ne írjak vissza neki ő pedig azonnal visszaírt és ez így ment háromnegyed háromig amikor ma tényleg elköszöntem tőle vigyorogva hajtottam a fejemet a párnámra.
Reggel amint fölkeltem tegnap esti SMS-zés jutott eszembe amitől persze vigyor kúszott kótyagos fejemen. Nagyon boldog voltam és ugrálva keltettem föl Carment aki kevésbé ilyen jó kedvvel fogata a keltésemet. Mind a ketten lementünk a konyhába hogy reggelizzünk persze Rob most is hagyott ott nekünk valami finomságot így miután mindent megettünk fölvetettem egy ötletet Carmennek.

- Mi lenne ha mondjuk miután nekem kettőkor évzáróm lesz eljönnél és utána meg elmennénk egy kicsit az Eiffel-toronyhoz és kicsit szellőztetnénk magunkat? - támasztottam meg a fejemet az asztalon és úgy néztem rá.

- Jó ez jó ötlet. De mondjuk máskor ha lehet hajnali háromig ne SMS-ez a szerelmeddel mert olyan nyúzott képed van mintha átment volna rajtad egy úthenger.

- Honnan tudod? - néztem rá meglepődve, hisz azt hittem hogy ő végig alszik.

- Talán mondjuk néha levehetnéd a telefonodról a rezgést és akkor nem lenne olyan mintha két percenként beindították volna alattad a masszázs ágyat. - válaszolt nevetve én pedig pironkodva hajtottam le a fejemet és ittam bele a narancs levembe. -Na akkor mondjuk inkább öltözz mert lassan már fél egy. - ejtette a mosogatóba a tányérját majd fölfelé hessegetett. Újra immáron a szekrényem előtt álltam és válogattam. Végül egy fekete csőtopp mellett döntöttem és egy virágos szoknya mellett amit kicsit följebb kell húzni mint a csípőd. Hozzá pedig egy fekete szandált vettem fel. Nem akartam nagyon kiöltözni mert utána úgy is megyünk ki a a városba így emellett döntöttem. Föltettem egy alap sminket és már készen is voltam pont időre hogy elinduljunk az iskolámba. Nem akartam bemenni, nem akartam találkozni Chris-sel illetve Dorothy-val és a sok szőke libával akik majd úgy fognak engem és Carment nézni mint a véres rongyra. Félve léptem be az osztályterembe szegény Carment pedig a folyosón kellett hagynom így feszélyezve éreztem magamat és elég kényelmetlenül éreztem magamat mikor leültem a padomba. Persze leghátulra, így is elég volt mert hátra felé sugdolóztak a lányok. Mikor pedig bejöttünk a kapuba Chris és a haverjai cigiztek és Chris rám nézett végig mért majd röhögve visszafordult a barátaihoz. Csak minél gyorsabban essünk túl rajta csak ez járt a fejembe.
Miután megkaptam a majdnem kitűnő bizonyítványomat ugyan is csak matekból kaptam egy négyest megkönnyebbülve léptem ki a kapun és indultunk el Carmennel a belvárosba minél előbb senkivel ne keljen jó pofizni.
Nevetgélve ültünk kint az Eiffel-torony előtt és csak beszélgettünk mint ahogy az nekünk mindig is nagyon ment.
- Annyira idegesítő hogy mindenfele itt nyalják-falják egymást a párok. - sóhajtottam szemet forgatva és tépkedtem a füvet.
- Kulturáltabban is lehetne.. Na de mit is beszéltél a lovagoddal?
- Semmi érdekeset, csak úgy írogattunk egymásnak. De elvileg ma valamivel készülnek. Azt mondta hogy olyan három felé majd hívni fog.. - néztem a táskámba hogy meglessem az időt de pont akkor kezdett el csörögni is. - Na emlegetett szamár.- vigyorogtam el és a fülemhez emeltem a telefont. - Szia! - mosolyodtam el és rögtön a hajamhoz nyúltam hogy egy tincset tudjak tekergetni.
- Szia. Merre vagy?
- Itt ülünk a városban az Eiffel.toronynál Carmennel. Miért ti?
- Akkor mi lenne ha mondjuk most úgy megfordulnátok és a hátatok mögé lesnétek. - kuncogta el a végét én pedig összeráncolt szemöldökkel kezdtem el pásztázni a környéket mögöttünk. - Egy kicsit nézz balra. Még  Még egy picit. És most keress meg. - még mindig értetlenül keresgéltem mire végül megláttam. Ott volt tökéletes mosollyal, tökéletes hajjal, napszemüvege eltakarta a szemét de kinyújtott kézzel integetett felénk, és ami a legjobban meglepett hogy egy gitár lógott róla.
Pironkodva álltam föl és nyomtam ki a telefont majd leporoltam a szoknyámat és megvártam hogy Car is fölálljon, majd a fiúkhoz sétáltunk. Mosolyogva ugrottam elé mire ő magához ölelt és belefúrta a fejét a nyakamba.
- Na látod megtaláltál. A meglepi meg még csak most lesz. - engedett el és elhúzta a szeme elől a napszemüvegét.
- És ők? - néztem a mögöttem tornyosuló lányokra akik nyálcsorgatva nézték a fiúkat. Ami kicsit zavaró volt mert ugyan is ahogy a srácok közelébe mentünk nagyon csúnyán néztek ránk.
- Ők csak idejöttek. Na de akkor ha már összefutottunk akkor már csinálunk is valamit. - nézett a srácokra akik mosolyogva bólintottak. - üljetek le oda. - biccentett a fejével a pad felé ami üres volt majd nyomott egy puszit az arco
mra amitől nekem rögtön vörös lett az egész fejem. Majd belekaroltam az ugyan csak piros fejű barátnőmbe és leültünk a padra. A srácok pedig belekezdtek. Ismételten tátott szájjal néztem őket annyira jók voltak. A lányok pedig csorgatták rájuk a nyálukat ugyan is szemből nézték a srácokat míg mi oldalt meghúztuk magunkat. Nem is volt baj hogy nem kerültünk a figyelem központjába de még így is Cal és Mike is sokszor erre felé pislogtak. Olyankor Carmennel csak még szélesebb lett a vigyorunk. Fél órával illetve hat számmal később a srácok fölálltak készítettek pár autogramot pár fotót majd felénk indultak.
- Eszméletlenek vagytok még mindig. - mondtuk egyszerre Carmennel majd elnevettük magunkat.
- Köszönjük. Mi lenne ha mondjuk elmennénk kajálni? - ajánlotta föl Ashton mikor berakták a kocsi csomagtartójába a cuccaikat.
- Jó rendben úgy is már éhesek vagyunk. - simogatta meg a hasát barátnőm majd Mike mellé szökkent.
- Akkor indulás. - fogta meg a kezemet Calum és rám mosolygott. Egy nagy hamburgeres étterem előtt álltunk be majd a srácok előre engedtek és leültünk a sarokba egy kis bokszba. A rácok úgy döntöttek hogy ők majd rendelnek egy óriás hamburgert amit majd mind megeszünk. Hát az a hamburger akkora volt mint egy családi pizza és hiába vágták föl mindannyiuknak egy kis szeletbe hát én még így se tudtam megenni. Egy jó volt viszont hogy mikor én már tele lettem elkezdtem teljesen észrevehetetlenül átpakolászni Calum tányérjára a maradékot mert ő még javában pusztította az ő illetve már az én részemet is. Mikor Carmen meglátta elnevette magát ahogyan épp csempészem át a mellettem ülő srác tányérjára a részemet majd ő is átvette a példámat és Mike tányérjára kezdett el pakolászni.
- Miért van az hogy úgy tűnik mintha mindig egyre több lenne a tányéromon de a csajoknak meg egyre kevesebb? -nyögött fel fájdalmas arckifejezéssel Calum
- Nekem is olyan haver. - nézett értetlenül a tányérjára Mike mire mi ketten majd meg pukkadtunk a nevetéstől, mire végre kiszakadt belőlünk és hangosan vihogva néztünk egymásra.
- Nagyon kis cselesek vagytok. - lökte meg a vállamat a vállával Calum majd megtörölte a kezét egy szalvétába és átvetette a karját mögöttem.
Teli hassal léptünk ki az étterem ajtaján és indultunk el sétálni.
- Mutassak neked valamit? - néztem föl Calumra ő pedig mosolyogva bólintott majd karon ragadtam és a kis út felé kezdtem húzni míg a többiek követtek minket. - Srácok itt a legjobb a kilátás. - mutatta körbe a híd elején. - Ez itt a Pont des Arts. Itt rakják föl az emberek a lakatjaikat a hídon. A legtöbben inkább szerelmes párok teszik föl de van egy olyan is hogyha van valami titkod azt ide föllakatolod és akkor a kulcsát a vízbe hajítod. Nézetek körül. - mutogattam majd megfogtam Calum kezét és a hídra fölhúzta egészen a híd közepéig ahol leültünk egy padra.
- Szereted ezt a helyet? - törte meg a csöndet egy kis idő után
- Aha mivel nekem is van már fönn lakatom. - mosolyodtam el de amikor Calum arcára néztem lehervadt a mosoly az arcomról, valami volt. És akkor leesett. - Mikor kell elmennetek?
- Három nap múlva. - be kellett hogy harapjam a számat
- Hová?
- London utána pedig majd haza egy időre. - sóhajtott a végén és lenézett a kezére és az ujjaival kezdett el játszani.
- Nem baj az még három nap. - fogtam meg a kezét és összekulcsoltam az ujjainkat, Cal lassan elmosolyodott ez már őszinte mosoly volt az arcán én pedig közelebb hajoltam és nyomtam egy puszit az arcára majd a fejemet a vállára hajtottam. Nem akartam arra gondolni hogy hamarosan elmegy. Hamarosan nem lesz itt, és hogy nem látom.
Rá kellett hogy jöjjek hogy igen Calum nem csak tetszik hanem talán lassan bele is szerettem..

13. rész ~ Regii

Carmen:

Kicsit furcsálltam, mikor reggel Jamie sehol sem volt, majd miután végigjártam a házat érte, betoppant Calummal a nyomában. De barátnőm csak egy pillantással jelezte, hogy majd később mindent elmesél. 

Calum nálunk reggelizett. Csak mi hárman voltunk a házban, Jamie apja és bátyja már elmentek dolgozni, így senkit sem zavartunk. 

Éppen a briósom maradványaival küszködtem, mikor Jamie megszólalt.

- Calum, idetudnád hívni a többieket is? Elég nagy ez a ház, és ti még úgy sem voltatok nálunk.

Cal azonnal elmosolyodott és bólintott, majd elővette a telefonját és egy hívással lerendezte, hogy Luke, Ashton és persze Michael negyed órán belül a konyhában legyenek. 

- Nem maradunk sokáig, mert délután fel kell vennünk pár dalt - mondta Luke, miközben egy tál chipset nyomtam a kezébe, hogy vigye ki a nappaliba, ahol a többiek már elfoglalták a kanapét, és a foteleket. Miután kigyönyörködték magukat az óriási  házban, elkezdtünk beszélgetni és nevetgélni. Én merő véletlenségből Mike mellé kerültem a kanapén, mellettünk Jamie és Cal foglalt helyet, Ash és Luke pedig a két fotelt vették a birtokuk alá.

Vettem egy mély levegőt és odafordultam Michaelhez. 

- Mi újság? - kérdeztem mosolyogva. Nem erőltettem meg magam, ennél azért kreatívabb kérdéssel is megszólíthattam volna. Úgy tűnt nem vette észre a bénaságomat, ugyanis észvesztően szép mosolyt kaptam tőle, és elmesélte, hogy nagyon izgatott a délutáni felvétel miatt. Kérdezgettem még a zenélésről, mindenről, majd ő is érdeklődött a hogylétem felől. Nevetgéltünk, jót beszélgettünk, s néhányszor véletlenül összeért a térdünk vagy a karunk, szóval élveztem a helyzetet. Egészen addig, míg Ashton fel nem állt, és egy kiürített üdítőpalackot tartott a levegőbe.

- Ki akar üvegezni? - kiáltotta.

- Hmm, nem hiszem, hogy jó ötlet - mondta Jamie - Két lány, négy fiú nem a legjobb arány.

- De én nem a smárolósra, hanem a felelsz vagy mersz típusú üvegezésre gondoltam - mondta Ash, majd lepattant a szőnyegre, és intett, hogy üljünk köré. Én nyögvenyelősen, de elhelyezkedtem a földön, és szenvedős arckifejezéssel vártam, hogy Ashton pörgessen. Egy idő után már nem is tűnt annyira rossz ötletnek ez az egész. Csupa hülyeségeket kértünk egymástól, például együnk müzlit ketchuppel, vagy minek neveznénk el a dinoszauruszunkat. Jókat nevettünk, tényleg vicces volt.

Majd újra Ash pörgetett, és nálam állt meg. 

- Felelsz vagy mersz, Carmen?

- Merek - mondtam bevállalósan. Igen, akkor még nem sejtettem mire készül.

- Rendben, akkor - nézett végig a társaságon, majd felcsillant a szeme - Csókold meg Luke-ot!

Köpni nyelni nem tudtam, szabályosan lefagytam. Bizonytalanul Luke-ra néztem, aki csibészesen rám mosolygott. A többiek kíváncsian néztek rám, én pedig azt gondolva, hogy ez csak egy játék, feltérdeltem, és odamásztam Luke-hoz. Levegőt sem volt időm venni, ő azonnal lecsapott. Hat másodperces csókunk alatt nem éreztem semmit. Csak egy csók volt, ennyi. A többiek füttyögtek és tapsoltak, majd miután visszaültem a helyemre nem tudom miért, azonnal Mike-ra néztem. A tekintetéből nem tudtam leolvasni semmit, szerintem meg se hatotta az, hogy megcsókoltam Luke-ot. 

- Szerintem ez, méltó bejfejezése volt a játéknak - mondta Calum, és elvette az üveget a földről. Jamie felvette a kiürült tálakat és poharakat, Cal pedig segített neki elpakolni. Luke megkérdezte Jamie-t, hogy körülnézhetnek-e az emeleten, barátnőm pedig naivan - mert biztos nem törnek össze semmit - felengedte Luke-ot és Ash-t. Így történt, hogy életemben másodszor kettesben maradtam Michaellel egy szobában. 

- Ez... jó játék volt - szólaltam meg, hogy megelőzzem a kínos csend kialakulását. Jó, bevallom ennél jobbat is kitalálhattam volna. Mikey nem szólt semmit, csak lassan bólintott, én pedig nem tudtam mit mondjak. Hirtelen zajt hallottam fentről, mintha leesett és összetört volna valami, és hallottam, hogy Jamie felkiált a fiúknak, hogy minden rendben-e. Kérdésére egy egyöntetű "igen" volt a válasz. Felnevettem.

- Szerintem még összefognak törni valamit - mondtam. 

- Aha - Ennyi volt Michael egyetlen válasza. De megszólalt, már ez is valami.

-Mi a baj? - kérdeztem tőle az arcát fürkészve, ő pedig a fejét csóválva rám nézett, és lesajnálóan felnevetett.

- Nagyon rafinált vagy, tudod? - Fogalmam sem volt, hogy miről beszél, így ha lehetett még érthetetlenebb fejet vágtam. 

- Most mi van? - kérdeztem tőle. Mike felállt, és úgy nézett le rám.

- Csak megkérlek rá, hogy ne húzd az agyam - mondta.

Most már végképp nem értettem semmit, de nem kellet kérdeznem semmit, mert folytatta.

- Itt flörtölgetsz velem, közben meg Luke-ot is fűzöd és smárolsz vele. Szóval megkérlek, hogy ezt fejezd be.

- Mi van? - álltam fel én is - Nem flörtölgetek veled, csak próbálok barátságos lenni, Calummal és Ashtonnal is szoktam beszélgetni mégsem akarok tőlük semmit. Luke-ot meg azért csókoltam meg mert ez volt a feladatom. Szerintem vegyél vissza az egodból - kikerültem, és a konyha felé indultam, de ő utolért és elém állt.

- Jó, jó... Igazad van, ne haragudj, bunkó voltam - mondta.

- Hát igen, egy kicsit - válaszoltam és visszahuppantam a kanapéra, Mikey pedig leült mellém. 

- Bocsi, csak tényleg úgy tűnt, hogy mindkettőnktől akarsz valamit, azt meg nem szeretném, ha vele is meg velem is csak játszadoznál. De jó, elismerem, félreértettem a helyzetet, tudom csak haverságot akarsz.

- Tudod, ha Luke-tól akarnék valamit, akkor nem veled ülnék most itt - mondtam halkan és nem mertem ránézni. Nem szólt semmit, így félve felé néztem, ő is ugyanígy tett, és féloldalasan elmosolyodott. Mondani akart valamit, de sose fogom megtudni, hogy mit, mert Ashton abban a pillanatban Mike hátára ugrott, miközben kiáltozott. A zajra, Jamie és Calum is előkerült, valamint Luke is röhögve lejött az emeletről. Újra teljes volt a csapat, amit most nagyon bántam, mert szerettem volna még egy kicsit kettesben maradni Michaellel. 

Calum valami régi társasjátékot tartott a kezében, amit minden bizonnyal Luke-ék találtak az emeleten, így eldöntötték, hogy most azzal fogunk játszani. Végül is, mi érett tizenévesek vagyunk...

Alig telt el öt perc, és máris kész káosz volt. Ash és Calum összeveszett azon, hogy ki melyik bábuval van, Jamie csitította őket, Luke pedig a hasát fogva a kanapén fetrengett a nevetéstől. Összetalálkozott a tekintetem Michaelével, és egymásra mosolyogtunk. Majd felállt és elindult a folyosó felé, s intett a fejével, hogy kövessem. Ránéztem a többiekre, akik még mindig elvoltak foglalva Ash-sel és Calummal, és elindultam Mike után. Ő kinyitotta a bejárati ajtót, én pedig követtem le Jamie-ék kertjén át, végig az utcán.

- Miért jöttünk el? - kérdeztem.

- Túl sokan voltunk már odabenn, úgysem veszik észre, hogy eljöttünk - mondta. 

Csendben sétáltunk végig az utcán, én körbe-körbe figyeltem a házakat, az udvaron játszadozó gyerekeket, majd Mikey megfogta a karom és a mellettünk lévő park felé vezetett. Leültünk az egyik padra és beszélgettünk. Hogy miről? Mindenről. Kivéve azt, ami a nappaliban történt negyed órával ezelőtt. Sem az ő kirohanásáról, sem az én elejtett mondatomról nem esett szó, és én ennek nagyon örültem. Olyan volt, mintha az a kis jelenet meg sem történt volna. 

Meséltünk egymásnak a gyerekkorunkról, a családunkról, országunk hagyományairól, komolyan mindenről. Nagyon jól megismertem Michaelt, s kiderült róla, hogy sokkal kedvesebb, viccesebb, figyelmesebb és érdekesebb fiú, mint azt gondoltam róla.

Félórát tölthettünk a padon ülve, mikor Mike az órájára nézett és azt mondta vissza kéne mennünk, mielőtt a többiek azt hiszik, hogy elraboltak bennünket az ufók. 

Visszafele is ugyanúgy beszélgettünk, majd Michael odament az egyik házhoz, körülnézett, majd a rózsabokorról letépett egy szál vörös rózsát, és a kertből kiszaladva a kezembe nyomta. Hallottuk, hogy a házból kikiált valaki, így Michael megragadta a csuklómat és maga után húzva szaladni kezdett. Egészen Jamie-ék házáig futottunk, majd ott összenevettünk. 

- Szóval, akkor tőlem akarsz valamit? - kérdezte hirtelen, majd miután értetlenül néztem rá, folytatta - Azt mondtad, akkor nem velem lennél...

Leszegtem a fejem és a földet kezdtem pásztázni, ő pedig lehajtott fejjel kereste a tekintetem. Eltűrtem egy, a szemembe hulló tincsemet, majd lenyomtam a bejárati ajtó kilincsét.

- Be kéne mennünk, a többiek már biztos kerestek - mondtam halkan és benyitottam a házba. Azonnal szembetaláltam magam Calummal, aki amint meglátott minket, hátrakiáltott.

- Semmi baj, megvannak!

Mikor beléptünk a nappaliba, mindenki felénk nézett.

- Ti meg hol voltatok? - kérdezte Jamie, de Michaellel nem tudtunk válaszolni, annyira nevettünk.

12. rész ~ Pinkypop

. : Jamie : . 

Miután élve kijutottunk a liftből, Calum haza akart vinni de én csak azért is megakartam hallgatni hogyan zenélnek és az egy plusz hogy Cal sms-re Carmen és Luke is megjelent. Így tejes lett a banda és meghallgathattuk őket teljes egészében. Egy szó amivel lehetne jellemezni azaz hogy eszméletlen. Iszonyat jók a srácok nem csak hogy a saját számukat játszották el nekünk amit ők írtak hanem még mellé képesek ezer meg ezer feldolgozást is eljátszani. Mi ez ha nem tehetség?
Nem sokkal később Calum végig vezetett a kicsinek nem nevezhető szobák rengetegén át. Persze a legtöbb időt Calum szobájában töltöttük ugyan is a kis szekrényre ki volt rakva egy csomó kép illetve még mellette egy doboz tele volt fotókkal. Kis koritól kedve egészen mostanáig. Nagyon élveztem nagyon édes kisgyerek volt Calum. Bár most is az de most már nem kisgyerek hanem egy 16 éves helyes kedves srác, akinek hatalmas barna szemei vannak és nagyon vonzó pimasz mosolya.
Viszont nem sokkal később hívott Rob hogy ideje lenne ha azért hazatalálnánk hisz Carmen félbehagyta a vacsorát én pedig nem is ettem semmit. Így fogtunk egy taxis majd a fiúktól elköszönve hazamentünk. Otthon pedig vacsi után tartottunk egy kis csajos film nézést.
Persze el nem lehetett kerülni a csajos beszélgetéseket mint például hogy mi van köztem és Calum között. Bár még én sem tudom de attól tartok hogy ez akár már több is lehet mint ami most van, hisz ma egész nap egymás kezét fogtuk és Calum többször és átölelt illetve amikor kint álltunk az erkélyükön akkor hátulról ölelt meg és úgy néztük együtt Párizst.
Carmen pedig hát neki még van egy kis beszélgetni valója mert hiába állapodtunk meg abban hogy Luke-ot fogja választani még is mind a ketten rájöttünk hogy hiába Luke cuki és kedves de valamiért Carmenhez valamiért jobban illik és ő is jobban szeretné Mikey-t. Amiért én egyáltalán nem haragszom rá mert nem mi választjuk ki kit szeretnénk magunk mellé.

Másnap fáradtan másztam ki a takaró alól ne hogy fölkeltsem Carment ugyan is tegnap este végül is itt aludt el nálam. Lassan csoszogtam le a lépcsőn és kezdtem el magamnak csinálni a kakaót mikor becsuktam a mikró ajtaját valaki csöngetett. Álmosan túrtam a hajamba és nyitottam ki az ajtót de egy pillanat alatt kipattant a szemem mikor megláttam ki is áll az ajtóba.
- Chris te mit csinálsz itt? - lepődtem meg teljesen
- Nem vetted föl tegnap a telefonodat, pedig kétszer is hívtalak. - válaszolta elég morcosan
- Volt egy kis balesetem egy lifttel és utána pedig kikapcsoltam azért nem láthattam hogy hívtál, sajnálom. - vakartam meg a felkaromat és zavartan néztem rá.
- Aha és akkor majd tudunk valamikor mostanság beszélni, mert azért már régen találkoztunk. - mosolygott rám azzal a mosolyával amivel eddig sikerült megremegtetnie a térdemet de most már inkább hidegen hagyott sőt inkább vicsorgásnak tűnt mint helyes mosolynak.
- Ő nem tudom, tudod itt van Carmen és... Na jó tudod mit fölmegyek átöltözök úgy is meg kell valamit beszélnünk. - mutattam a hátam mögé majd halványan mosolyogva bólintottam és beengedtem Chris-t majd fölszaladtam a lépcsőn és fölvetettem egy csőfarmert és egy sima egyszerű fehér felsőt és már mentem is le.
Lassan sétáltunk végig a hosszú utcánkon egészen el a játszótérig ami nem messze volt a házunktól.
- Szóval miről szerettél volna beszélni?- ült föl a pad háttámlájára én pedig mellé ültem.
- Figyelj Chris, nem tudom mi történt, de amíg nem volt ez a kis szünetem Carmen megérkezése óta és nem beszéltünk valami megváltozott és attól tartok ha majd elindul a nyári szünet holnaptól az évzáró és elindul a nyár akkor majd még jobban elfogunk egymásról feledkezni és fele annyira se fogjunk egymást érdekelni mint most. És tényleg nem tudom miért de én már nem érzem ugyan azt mint régen. - hadartam egy szusza az egészet, minél előbb csak túl akartam esni rajta.
- Én tudom miért.- szólalt meg hosszas csönd után a hangja egy kicsit sem volt barátságos
- Mi van? - néztem rá teljesen összezavarodva
- Az a bajod neked hogy megjelent azaz ausztrál srác és mert híres most vele lógsz. Mi van abba a srácba ami bennem nincsen meg? Az hogy tud énekelni vagy hogy most a One Direction fölkarolta őket aztán most nagy menők mert nem a szüleiknek játszanak vagy mi? - a szavai teljesen lesújtottak nem gondoltam ilyennek sokkal kedvesebb srácot ismertem nem ezt a bunkót.
- Te még is miről beszélsz? Jézusom te féltékeny vagy rá! - csaptam a combomra és leugrottam a padról és szembe álltam vele. - Nem értem mi bajod van, de ne merd őket egy szóval se ócsárolni. Mert te mivel vagy jobb mint ő? Te vagy a suli kosárkapitánya a legmenőbb gyereke az apád vett neked egy menő autót az összes könnyűvérű csajt megkapod a suliból, és neked most éppen az a bajod hogy az új csajt aki nem állt be a plasztik Barbiek közé hanem adta saját magát, és te nem kaphattad meg. Ez a te bajod nem más. - böktem a mellkasára mikor már velem szemben állt.
- Nem vagy te olyan jó csaj nehogy azt hidd. Tudod miért kellettél volna? Mert a srácokkal fogadtunk hogy majd július 16-ig megleszel hogy majd igen elmondhatom hogy a meg nem szerezhető Jamie-t valakinek még is sikerült elkapnia. - vigyorgott rám ön elégültem. Nagyon ideges voltam legszívesebben belelöktem volna a játszótér közepén lévő tóba hogy ott fulladjon meg egymagába de ehelyett csak felpofoztam majd otthagytam egy "rohadj meg"-gel. Idegesen trappoltam ki a játszótérről a talpam alatt csak csikorogtak a kavicsok. Nagyon dühös voltam és szomorú illetve csalódott. A torkomba egy óriási gombóc volt a szememet elfedték a könnyek és csak hazafelé trappoltam, amikor valaki utána kiáltott.
- Jamie! - kiabálta nem akartam megfordulni nem akartam hogy sírva lásson csak haza akartam menni végre és hogy majd otthon Carmennek elbőghessem a bajomat pont most nem akartam vele beszélni. -Olyan gyors vagy azt hittem alig érlek utol! - vigyorogta mikor végre utol ért.
- Cal haza kell mennem sajnálom. Sietnem kell. - mondtam miközben a fejemet lehajtottam hogy az arcom a hajamat teljesen betakarja és ne látszódjon hogy sírok.
- Nem baj akkor hazakísérlek. - mosolygott még mindig. Nem akartam meg bántani nem akartam vele bunkó lenni, de valahogy muszáj volt leráznom.
- Calum tényleg sietnem kell haza Rob vár és.. -már azt hittem hogy sikerült hogy, végig tudok mondani egy mondatot anélkül hogy elcsuklana hangom vagy nem tudom hát nem, ugyan is a hangom elcsuklott és még hüppögtem is egy jó nagyot mellé szóval végképp lebuktam. Calum megállt és megfogta a karomat majd a másik kezével az állam alá nyúlt és fölemelte a fejemet.
- Jamie... Mi történt? - nézett rám a szemében idegességet, szomorúságot és összezavarodottságot láttam. - Miért sírsz? - törölte le az óriás krokodil könnyeimet mire én zokogva borultam a mellkasára. - Hééé cssss nyugi!- simogatta a hátamat miközben lassan ringatott jobbra és balra. - Figyelj mi lenne ha beennénk az alá a buszmegálló alá ugyan is akármikor leszakadhat az ég. -támogatott be a közeli fedett buszmegálló alá.
- Volt egy srác... Mielőtt ti megérkeztetek, ő volt a suli legmenőbb sráca a kosárcsapat kapitánya. Nagyon tetszett nem is tudom mi tetszett benne csak egyszerűen nagyon tetszett. Egyre jobban kezdtünk összemelegedni, aztán megérkezett Carmen és már nem volt egymásra annyi időnk. Ma pedig beállított reggel hozzánk, hogy nagyon régen beszéltünk már. Így hát kimentünk ide a közeli játszótérre és ott elkezdtünk beszélni. Én elmondtam neki hogy már nem akarok semmit tőle mert már nem érzem ugyan azt. Ő pedig valahogyan rájött hogy a vele töltött időt inkább veled töltöm és nagyon féltékeny lett és elkezdett olyan dolgokat vágni a fejemhez hogy én nem kellettem neki semmi másra mert ő csak egy fogadást teljesített amit a haverjaival kötött hogy júli 16-ig majd ágyba visz. És én pedig föl pofoztam és hazaindultam és akkor találkoztunk. -szipogtam majd elvettem a felém nyújtott zsepit és hangosan kifújtam az orromat.
- Az a srác egy hatalmas nagy barom. És hogy lehet egy lányra fogadást kötni? de meg ütném azt a srácot. Remélem jól arcon ütötted. De hidd el nem érdemeltél meg egy ilyen srác téged te sokkal többet érsz és sokkal jobbat érdemelsz mint ő. Ne sírj miatta. - simított végig az arcomon, és mosolyogva nézett rám. - Túl tökéletes vagy egy ilyen bunkó sráchoz. Majd ő visszamegy azokhoz a mű csajokhoz, de olyan gyönyörű lány mint amilyen te vagy sose lesz a barátnője. - Olyan jól estek a szavai hogy nem bírtam abbahagyni a vigyorgást és az egész fejem tuti hogy vöröse égett a pírtől így hogy ne lássa hogy mennyire elpirultam a szavaitól belebújtam újra a mellkasába és hátul átfogtam a kezemet hogy még jobban magamhoz szoríthassam, és be tudjam szívni az isteni illatát.
- Köszönöm Calum. Köszönöm hogy itt vagy velem, és hogy ilyeneket mondtál igazán jól esett. - húzódtam el tőle mire ő csak elnevette magát
- Ez semmiség, akármikor itt vagyok neked jó? De most mondjuk menjünk be hozzátok mert hamarosan tényleg rákezd az eső. -fogta meg a kezemet és kulcsolta össze az ujjainkat, majd mosolyogva vetette át a vállamon az összekulcsolt kezeinket míg a másik karommal átkaroltam a derekát. - Jobb is hogy nem azzal a bunkóval vagy. - nyomott egy csókot a halántékomra amitől nekem megint csak elvörösödött a fejem.
- Hogy ti folyamatosan eltűntök . -nevette Carmen mikor beléptünk a házba és én előre mentem a konyhába miközben magam után húztam Calumot.

11. rész ~ Regii

Carmen:

Egy végtelennek tűnő út után végre megérkeztünk Luke-ék hoteléhez. Amint beértünk láttuk, hogy a gondnok a földszinti liftnél áll, s megnyugodtunk, hogy Jamie-ék hamarosan kikerülnek onnan. A biztonság kedvéért rácsörögtem Jamie-re, s  Calum azonnal felvette barátnőm telefonját.

- Már jobban van, de még mindig nehezen lélegzik - hadarta a telefonba. Abban a pillanatban a lift csilingelő hangját hallottuk, s nemsokára nyílt a liftajtó is, mi pedig Luke-kal rögtön odaszaladtunk. 

- Minden oké? - kérdezte Luke Calumtól, én pedig a fiú mögött lépkedő kissé sápadt Jamie-hez szaladtam s megöleltem. 

- Szerencsére volt nálam víz, így letudtam nyugtatni egy picit - mondta Calum én pedig hálásan bólintottam. 

- Jól vagy? - kérdeztem a barátnőmet, mire ő bágyadtam elmosolyodott, és belekapaszkodott Calum karjába. 

- Mi ez a kupaktanács? - hallottunk egy hangot magunk mögül. Megfordultam s Ashtont pillantottam meg, mellette pedig Michael állt. A szívem kihagyott egy dobbanást és éreztem ahogy pír szökik fel az arcomba. Elmeséltük nekik a történteket, majd Calum kézen fogta Jamie-t s kifelé kezdte vezetni.

- Nem megyek sehova - barátnőmbe azonnal visszatért az élet.

- Jamie ne hülyülj már, le kell pihenned - mondtam neki, de ő megrázta a fejét. 

- Calum megígérte nekem, hogy megmutatja hogyan zenélnek, nem fogok most hazamenni! 

Fáradtan sóhajtottam. Végignéztem Jamie-n. Tényleg jobb színben volt, így nem tehettem mást, bólintottam. A lépcsőn felfelé menet (ezek után természetesen egyikünk sem akart liftbe szállni) felhívtam Robot és biztosítottam róla, hogy minden rendben van. 

- Íme! - Ashton előre futott, és a lépcső tetején széttárta a karját - Az egész felső szint a miénk! Arra vannak a szobáink, erre a stúdió, és a többi. 

Miután az utolsó lépcsőfokot is leküzdöttem, tátott szájjal néztem végig. Velem szemben egy hatalmas büféasztal állt, telepakolva finomabbnál finomabb kajákkal. Jobbra egy üvegajtó mögött egy hatalmas, jól felszerelt stúdió volt, balra pedig egy hosszú folyosón hat ajtót számoltam össze, nyilvánvalóan mindegyik szoba hatalmas lehetett. Jamie-re pillantottam, aki hozzám hasonlóan elképedve meredt körbe-körbe, egészen addig, míg a fiúk el nem indultak az egyik ajtó felé a folyosón.

Első ránézésre egy játékszoba lehetett. Ugyanis mindenfelé hatalmas plazmatévék, bőrfotelek, játékkonzolok, csocsóasztalok és flippergépek voltak. 

- Nem úgy volt, hogy zenéltek nekünk? - kérdezte tőlük Jamie.

- Igen, de nem muszáj a stúdióban, itt is minden megvan hozzá - válaszolta Luke és az egyik fotelbe telepedve felvette a gitárját a földről. Michael és Calum is gitárt ragadott, Ashton pedig ráült a kézzel üthető dobjára, és játszani kezdtek. Egy lassú, mégis ritmikus dalt játszottak nekünk, mi pedig szájtátva hallgattuk. A hangjuk, a játékuk fantasztikus volt, és ahogy beleélték magukat a dalba... Teljesen elképedtem. Mikor véget ért a dal megtapsoltuk őket, mire ők viccesen meghajoltak, majd Michael, Luke és Ashton levágták magukat a hatalmas bőrkanapéra, bekapcsolták a videojátékot és azonnal belemerültek egy autóüldözéses játékba. Gyors váltás, mondhatom. 

- Srácok, körbevezetem Jamiet - kiáltotta nekik Calum, de ők a legkevésbé sem figyeltek rá, így Cal legyintett egyet, s kivezette Jamie-t a szobából. Én szerencsétlenkedve álltam egyik lábamról a másikra, és figyeltem a fiúk játékát, de nem nagyon kötött le. Gondoltam úgysem vennék észre, ha lelépnék, így elhatároztam, hogy én is körülnézek kicsit a "birodalmukban". 

A folyosóra kiérve azonnal az üvegajtó mögötti stúdiót pillantottam meg, s elöntött a kíváncsiság, hogy megnézzem mi van ott. Óvatosan lenyomtam a kilincset. Az ajtó nyitva volt, így beléptem a helyiségbe. Olyan volt, mint a filmekben. Az elülső helyiség volt a stúdiószoba, egy üvegfal mögött pedig négy széket, egy dobszerkót és pár gitárt láttam. Átgondoltam a helyzetet: Calum épp Jamie-t vezeti körbe, a többieket pedig a videojátékon kívül más nemigen érdekli, ezért vettem a bátorságot, és bementem. Amióta az eszemet tudom szerettem volna gitáron játszani, de sosem volt bátorságom venni egyet és kipróbálni. Helyette gitárleckéket vettem, méghozzá az internetről. Leültem az egyik székre, és felvettem a hozzám legközelebbi gitárt. Az alapja fehér volt, a bal alsó sarkában egy fekete X díszítette. Középen egy fekete csík húzódott, amin pedig egy fehér X volt. A pántját a nyakamba vettem, és áhítattal végighúztam az ujjaim a húrjain. A szemben lévő üvegfalon láttam a tükörképemet, és ha kicsit is furcsa is voltam gitárral a kezemben, azért elég jól néztem ki vele. A fejemben az összes netről gyűjtött tudás végigpörgött és hirtelen felindulásból elkezdtem játszani egy dalt. A címét nem tudtam, de azt a videót, amiben ezt tanítják milliószor láttam. Néha elrontottam egy-egy hangot, de összességében nem ment rosszul. Teljesen belefeledkeztem a játékba, így nem vettem észre, mikor bejött valaki.

- Héj! - szólt egy hang - Mit csinálsz a gitárommal?

Ijedten felnéztem, és Mikey-t pillantottam meg. Miért is ne pont az ő gitárját piszkáltam volna? Ilyen a szerencsém... Gyorsan letettem a hangszert és felálltam.

- Ne... ne haragudj, nem tudtam, hogy a tiéd... Én csak játszani szerettem volna, de nyugi, már megyek is - Az ajtóban állt, így kissé összehúztam magam, hogy kiférjek. Kicsit furcsán nézett rám, én pedig álltam a tekintetét. Észrevettem, hogy szája szegletében mosoly bujkál, majd hangosan elnevette magát. 

- Mi az? - kérdeztem tőle, de ő még mindig nevetett. Mikor befejezte, még mindig mosolyogva rám nézett.

- Ugyan már, nem csináltál semmi rosszat, ne parázz - mondta - Viszont azt nem is tudtam, hogy gitározol - nézett rám nagy szemekkel. Lesütöttem a szemem, és tekintetemmel a földet pásztáztam. 

- Nem, én csak megpróbáltam - mondtam halkan.

- Pedig szerintem egész jó volt.

- Köszi - tekergettem zavartam az egyik tincsemet az ujjammal.

- Megtanítsak neked egy dalt? - Olyan halkan tette fel a kérdést, hogy nem tudtam eldönteni, vajon tényleg kimondta-e, vagy csak a fejemben hangzott el. Kérdőn néztem rá, mire elismételte a kérdést. 

- De nem épp egy nagy videojáték-csata közepén vagytok? - néztem fel rá mosolyogva, mire ő beletúrt a szinte fekete hajába és elindult az egyik szék felé. Zavartan követtem, és leültem mellé. Ő kezébe vette a gitárját és pengetni kezdte. Felismertem a dalt, egy Blink182 számot játszott és halkan énekelgetett hozzá. Mosolyogva figyeltem, s mikor befejezte a dalt, a kezembe nyomta a hangszert, hogy próbáljam meg én is. Hosszas bénázás után sikerült lejátszanom az első pár akkordot, majd inkább hanyagoltam.

- A dal, amit játszottatok saját szám? - kérdeztem tőle.

- Igen - bólintott - 'Gotta Get Out' a címe. Van egy pár saját számunk, de feldolgozásokat is játszunk.

- Tényleg, mi a neve a bandátoknak? Mikor alakultatok és hogy letettetek a One Direction elő zenekara? És mióta zenélsz? - zúdítottam rá a kérdéseimet, ő pedig nevetve válaszolt. 

- Én olyan tízéves korom óta gitározom, az éneklés számomra nem olyan fontos. 2011-ben alapítottuk a 5 Seconds Of Summert, Luke-kal és Calummal, majd később Ash is csatlakozott hozzánk. Aztán egyre több helyen kezdtünk fellépni Ausztráliában és az egyik ilyen alkalommal odajött hozzánk egy ügynök, hogy jók vagyunk. Így fedeztek fel minket. Innen egyenes út volt a turné. Nagyon hirtelen történt, még fel sem tudtam fogni.

- Ez olyan jó - mondtam - Nagyon-nagyon tehetségesek vagytok, még nagyra viszitek.

- Köszi - mosolygott, majd témát váltott - Meddig maradsz Párizsban?

- Nem tudom. Tudod, nem akarok sokáig Jamie-éken élősködni, bár tudom szívesen látnak vendégül. És ti?

- A mi időnk is bizonytalan - mondta halkan. 

Ezután egyikünk sem szólt egy szót sem. Azt hiszem abban a pillanatban fogtam fel, hogy Michaellel kettesben vagyok egy helyiségben, beszélgetünk és gitározott nekem. Visszafojtottam egy mosolyt, de éreztem, hogy az arcomat forróság önti el. Még mindig csendben ültünk, de én nem éreztem kínosnak. Felálltam és körbenéztem a helyiségben. Megnéztem az összes gitárt, a nagy dobszerkót, mindent. Mike csendben figyelt közben, amitől egy kissé zavarban voltam. Szerettem volna, ha ez a kis idő továbbtart, de hallottam, hogy nyílik a stúdió ajtaja.

- Jaj, Carmen már mindenhol kerestelek - jelent meg Jamie az ajtóban, majd mikor meglátta, hogy Michael is itt van, zavartan nézett hol rá, hol rám. Majd észbe kapott és folytatta.

- Rob szeretné, ha otthon vacsoráznánk, úgyhogy gyere, okés? 

Bólintottam, majd követtem őt ki a helyiségből. Az ajtóban megálltam, és visszanéztem Michael-re.

- Szia - intettem neki. Ő elmosolyodott, és visszaintegetett, én pedig kimentem a folyosóra a barátnőm után.

***

Vacsora után Jamie-vel a szobájában voltunk, és elterveztük, hogy filmet nézünk. Ő éppen a DVD-k között válogatott, én pedig az ágyán feküdtem és a plafonra meredtem. Mikor kiválasztotta a filmet lepattant mellém és a távirányítóval bekapcsolta a lejátszót.

- Jamie - szólaltam meg halkan, mire ő kérdőn lenézett rám - Lehet, hogy most egy kicsit mérges leszel, hogy ezt mondom, és tudom, hogy megállípodtunk valamiben de... Szerintem kezdem egyre jobban megkedvelni Michaelt, és ez nem jó - hunytam le a szemem, majd ismét ránéztem, és a reakcióját figyeltem. 

- Miért mondod azt, hogy nem jó? - mosolyodott el - Szerintem jó dolog az, ha kedvelsz valakit, nem értem ebben mi olyan rossz. Tudom, hogy ígéretet tettünk egymásnak, de be kell látnod, hogy az hülye ötlet volt. Jó, én nyertem vele, mert tényleg nagyon kedvelem Calumot.

- Akkor most jártok? - kérdeztem hitetlenkedve, mire Jamie sompolyogva elmosolyodott.

- Nem tudom, lehet, vagyis... - a párnájába fúrta a fejét, majd újra rám nézett - De ami téged illet... Ha Mike-ot kedveled, az ellen nem tehetsz semmit. Aranyos srác, bár megközelíthetetlennek tűnik... Viszont a délutáni kis gitározgatás és beszélgetés alapján, amit elmeséltél, szerintem lehet esélyed. De ha megfogadsz egy tanácsot: ha tényleg őt akarod, akkor nagyon gyorsan lépj, még mielőtt azt hinné, hogy Luke és közted van valami. Vagy mielőtt Luke hinné ugyanezt. 

Újra a plafont kezdtem pásztázni, és elhatároztam, hogy a legközelebbi alkalommal lépek Michael felé. Tudtam, hogy nehéz menet lesz, tekintve, hogy nem egy közvetlen srác, de a ma délután reményt adott nekem, és most már tudtam mit akarok.