4. rész - Pinky

- Jamie - 

-Vedd föl, vedd föl, vedd föl! Jaaj Istenem Carmen vedd már föl! - motyogtam miközben a telefont a fülemhez szorongatva rohangáltam fel s alá a szobámba akár egy mérgezett egér.
- Igen? -suttogott a telefonba egy vékonyka hang - Éppen dolgozom.
- Carmen, kérlek segíts nem tudom mit tegyek. -szipogtam a telefonba és lerogytam az ágyamra.
- Miért mi a baj?- hallottam ahogy a háttérben csörömpöl alaki, majd valami csattant a földön.- Figyelj, egy jó tíz perc és visszahívlak, csak áll a bál. És most mennem kell. Mindjárt visszahívlak. Kitartás! - és már le is csapta a telefont.
- De nekem most kellesz nem tíz perc múlva! - nyögtem majd az ágyamra fordultam és a fejemet a takaróba temettem.

- Visszatekintés -

Reggel jókedvűen ugrottam ki az ágyból és öltöztem föl, majd sétáltam le a lépcsőn. Jó kedvem volt, határozottan is. A Nap is ragyogóan sütött, egy gonosz felhőcske sem akarta kitakarni.
Pont ezért is vettem föl, a világos kékes zöld szoknyámat és a csipkés nyakú fekete ujjatlan felsőmet aminek eléggé ki volt vágva a háta. A karomat teleaggattam karkötővel illetve a kedvenc órámat is fölvettem.
- Napsütéses jó reggelt! - ugrottam le az utolsó lépcsőfokról, majd a konyhaasztalhoz léptem ahonnan lekaptam egy piros almát és elkezdtem rágcsálni.
- Neked is Csillagom! Nagyon csinos vagy ma! - jött oda apu és nyomott egy csókot a homlokomra.
- Kinek öltöztél ki ennyire Hugica? - bökött meg a vállával Rob piszkálódva mire én is taszítottam rajta egyet.
- Kussolj Robert! - öltöttem ki rá a nyelvemet.- Ezért a beszólásodért bevihetsz az iskolába, köszönöm!- vettem föl a lépcsőről a táskámat és kiszáguldottam a házból.

Éppen a biológia órámon ültem és néztem ahogy a tanár a növényi sejtek felépítéséről, és azoknak membránjainak átengedéséről papol, amiről már majdhogy nem mind tanultunk kilencedikben. Egyszóval az egész baromi unalmas. Unottan firkantgattam a füzetem sarkába absztrakt mintákat, mikor valami koppant az ablakon. Összeráncolt szemöldökkel néztem ki az ablakon, amikor megláttam Chris. Vigyorogva integetett felém mire én intettem neki hogy tűnjön el mert észre fogják venni, de ő csak megrázta a fejét és kivett a táskájából egy füzetet és elkezdett rá firkantgatni.
" Kivettem az órát :D"
"Vedd ki velem a következőt, már ha van bérleted."- mutatta felém a füzetet, mire én nevetve ráztam meg a fejemet, majd hajtottam párat a füzeten és én is írtam neki.
" Nem hinném hogy ki tudnám. Lehet hogy dogát írunk és akkor nem lehet" - Mi is a bérlet? A bérlet az egy olyan hatalmas nagy kedvezmény nekünk, amivel minden tantárgyból kivéve tesiből, kivehetünk negyed évente két-két órát. Persze csak akkor ha nincsen dolgozat. Ez egy nagyon jó dolog volt az iskolába, amit sokszor szoktunk is használni.
" Na gyere már!" - nézett rám kiskutya szemekkel mire én szemet forgatva sóhajtottam és mosolyogva ingattam a fejemet, majd a számszélébe harapva bólintottam neki. Mire ő eldobta a füzetét. "Imádlak!2- tátogta mire én pironkodva fordítottam vissza  fejemet a tábla felé ugyan is már a tanár a házi feladatot firkantotta föl, mert két perc és már ki is csengettek.

- Miért is kellett most kivennem az órát, ahelyett hogy bent ülnék a csodás kémia órámon és nézném ahogy Miss. Pross hogyan akarja fölrobbantani magát. - nevetve tettem le magamat mellé az udvaron a padon.
- Ó sajnálom hogy meg kellett fosszalak ettől a csodás érzéstől. - nézett rám együtt érzően majd ő is elnevette magát. Szerencse hogy ez volt az utolsó óra így még mielőtt a többiek kiszabadultak volna az iskolából, mi már rég a parkolóban voltunk.
- Na haza viszlek. - intett a fejével a kocsija felé.- Negyed óra múlva ér ide a bátyád, te is mondtad.
- Tudom de meg kell várnom mert be kell még vásárolnunk. Hidd el hogy nem fognak széttépni a libák.
- Hát azért én ezt most nagyon is bánom. - biggyesztette le az alsó ajkát. - Hozz nekem valami finomat a boltból, kárpótlásként amiért húsz percig egyedül hagysz a kocsimba. - pörgette az ujjai között a kocsikulcsát.
- Jól van hozni fogok. - nevettem mire ő közelebb lépett és megölelt. Szorosan csimpaszkodtam a nyakába, miközben lábujjhegyen pipiskedtem.
- Vigyázz magadra. - lépett egy picit hátrébb, de még mindig nagyon közel volt.
- Te is. - mosolyogtam mire ő közelebb hajolt, és hagyott egy nagyon könnyed puszit a számon.
- Szia Jamie. - engedte el a kezemet és rám kacsintott, nekem addigra már rég paradicsom vörösen égett a fejem. Pironkodva haraptam az alsó ajkamba és intettem neki majd néztem ahogy elhajtott. Lassan vigyorogva fordultam meg és nyomtam le egy apró örömtáncot. Hisz a suli egyik legmenőbb sárca aki a kosárcsapatban játszik most adott a számra egy majdhogy nem csókot. Finoman érintettem meg a számat hogy biztosan tényleg hozzáért-e az ő telt ajkai az enyémekhez de igen hozzá ért. Úr isten!
- Hé szőke! - kiáltott oda nekem egy vékony hang, mire zavart tekintettel fordultam meg. - Te vagy Jamie?
- Ja igen én vagyok, miért?  - sétált elém a vagy tíz tizenkét ugyan olyan szőke Barbie babából álló csapatból az egyik talán legkihívóbb ruhában, annyira feszült rajta a fekete cicanadrág ami szinte már annyira vékony volt mintha egy nejlon harisnya lett volna csak rajta. És az a csőtopp amiből majdhogy nem kibuggyantak az óriási mellei, amiről nem is igen tudtam eldönteni hogy a push-up-tól ekkorák vagy mástól. De te miért is gondolkozol Jamie egy lány.. Úr isten mekkora ökör vagy....
- Láttuk hogy nagyon összegabalyodtál Chris-sel.
- Mit akarsz térjünk rá gyorsan... - forgattam meg a szememet.
- Csak jót akarunk neked..
- Eddig azt sem tudtátok hogy a világon vagyok. Amióta viszont Chris közelében vagyok.. ó értem. El akartok üldözni tőle. Szerintem semmi közötök nincsen hozzá hogy mit csinálok és kivel és pont! - indultam ki a suli parkolójából.
- Jamie! - kiabált utánam egy ismerős hang. Unott tekintettel fordultam meg és láttam hogy Dorothy lobog utánam szélsebesen. - Hogy lehetsz ennyire álnok! - kiabálta ingerülten a szemembe
- Mi? - néztem értetlenül
- Miért teszed ezt velem? Tettem bármit is ellened? Valaha csináltam veled rosszat hogy így kell velem viselkedned?
- Te még is miről beszélsz Do?
- Ne hívj engem Do-nak. soha többet ne hívj semminek. Gyűlöllek, utállak, látni sem akarlak. a Világ legnagyobb lotyója vagy, pedig én próbáltalak figyelmeztetni és azt hittem hogy majd fogod is hogy miért kopjál le róla! -és még mindig csak kiabált, az egész suli előtt a parkolóban ahol azt gondolná az ember hogy kicsöngetéssel negyed óra múlva már az összes diák eltűnik. Hát ma nem. Mintha valaki szólt volna nekik hogy ekkora show lesz.
- Te még is... Ó. Te neked tetszett Mike? - néztem rá kérdőn
- És még van pofád megkérdezni. Akkor egy álnok...
- Én vagyok az álnok? Te egy büdös szóval nem szóltál nekem. Egyrészt. Más részt pedig, mi az hogy ez az egész csak most jön ki rajtad, már vagy három hete nem is látlak, besoroltál azok közé a Barbiek közé akik csettintésre tárják is a lábukat.
- Szánalmas vagy.. - ingatta a fejét.
- Aki itt szánalomra méltó az inkább te vagy. -mutattam rá majd bátyám kocsija felé kezdtem el haladni
- Remélem jól meg dug és utána ott hagy te álszent ribanc! Mert hidd el Marie-val is ezt tette! - ordított utánam de én már nem fordultam felé csak beszálltam a kocsiba.

- Vissza tekintés vége - 

- Nem hinném hogy emiatt nem kéne elmenned Jamie.- moytogta a telefonba Carmen
- De félek. Mert mi van ha még is
- Az a csaj akkora lotyó. Hisz ő írta neked már az e-mailt is. Chris meg jó fej srácnak tűnik, már amennyit meséltél róla
- Az a baj hogy én is csak annyit tudok róla, nem többet.
- Ez így nehéz. - sóhajtotta
- Nekem mondod? - néztem a plafont. - És negyed óra és itt lesz. És most mist mondjak neki? Bocsi nem tudok menni mert Dorothy azt mondta hogy nem kellek neked másra mint csak egy kis ágytornának. Vagy mi? Biztos kinevet, most hogy már tudom hogy Dorothy az iskola legnagyobb lotyója.
- Beszélj vele. Nem tudom erre most mást mondani sajnálom.  tényleg nagyon Jamie. - tényleg hallottam a hangján hogy most ő is nagyon tanácstalan és ő sem tud sokkal többet tenni.- De mennem kell megint csak. Hétkor Skype?
- Rendben. - egyeztem bele ő pedig leköszönt és kinyomta a telefont. Fél perc néma csöndben való ülés után kirobbant szinte az ajtóm a helyéről mikor apám berontott rajta.
- Tudod mit adtam föl sürgősségi postán? - lihegte vigyrogva
- Remélem egy olyan tervet amivel a nagy tudósok tudnak készíteni egy olyan pirulát ami minden gondodat megoldja. - motyogtam az orrom alatt.
- Tessék? -nézett rám értetlenül mire én legyintettem ezzel jelezve hogy folytassa a mondani valóját. - Jó mind egy. Szóval föladtam Carmen repülőjegyét, ami holnap vagyis keddre oda ér, és csütörtökön már repülhet is vele. Az édesanyjával lebeszéltem először ódzkodott tőle, de aztán be adta a derekát. Szóval jön Carmen! - ujjongta mire nekem leesett a földig az állam.

3. rész - Regii♥

Carmen:

— Carmen, ébredj! — rázta meg valaki gyengéden a vállamat, de én figyelmen kívül hagyva ezt, makacsul lehunyt szemmel tovább nyugtattam a fejem az ebédlő egyik asztalán. Hihetetlenül fáradt voltam. Előző nap egészen este nyolcig dolgoztam egy kis plusz pénzért, s mikor hazaértem sem volt nyugtom: segítettem Juliának a leckében, takarítottam, s mire a saját házimat befejeztem már majdnem éjfél volt, ráadásul éjjel egy szemhunyásnyit sem aludtam. 

— Ez így nem mehet tovább — sóhajtott Lucas, és leült a mellettem lévő székre — Ez a harmadik alkalom a héten, hogy sokáig dolgozol... Figyelj, én megértem, hogy kell a pénz, de ha fáradt vagy, az csak hátráltat a munkában.

— Mond ezt a főnökömnek — dünnyögtem, s felkönyököltem — Mario szigorú, de aki túlórázik, azt becsüli, és fontos, hogy biztos állásom legyen. 

Láttam a barátomon, hogy ez a válasz nem elégíti ki teljesen, de ez volt az igazság. Ő is tudja mennyire fontos a munkám, hisz neki is kell a pénz, tekintve, hogy gyakorlatilag ő és az apja tartja el a családját. Mindketten korán kezdtük ezt az életmódot, már tízévesen újságkihordással töltöttük a reggeleket, s emlékszem mennyit versenyeztünk azon, hogy ki szállítja ki a legtöbbet. Míg a többiek szórakozni jártak a bevásárlóközpontba, mi ott dolgoztunk, de ez sosem okozott gondot a számunkra. 

— Rád férne a szórakozás, Carm — harapott bele a szendvicsébe Lucas, én pedig elmosolyodtam. Idejét sem tudom, mikor lógtam csak úgy vele, vagy a többi barátommal, s be kell vallanom nagyon hiányoztak azok az idők. Tizenhat évesen nem a munka jár a legtöbb fiatal eszében, s azt akartam, hogy velünk se így legyen. 

— Jó lenne, csak nincs időm — adtam az ésszerű, rövid választ, de Lucas nem hagyta annyiban.

— Szombaton szabad vagy nem? Oké, hogy délelőtt dolgozol, de a délutánod szabad. Anyukád biztos elengedi neked a házimunkát pár órára, pláne, hogy velem leszel és Julia se kicsi, otthon tud maradni egyedül.

Egy-null Lucas javára. Kilőtte az összes dolgot, ami megakadályozta volna, hogy pihenjek kicsit, így mosolyogva bólintottam. 

— Remek — csapta össze a tenyerét — Már csak azt kell kitalálnunk mit csináljunk.

***

A tűz barátságosan ropogott, s felmelegítette a kissé hűvös éjszaka levegőjét. A part hangos nevetésünktől volt hangos, jókedvünk nem ismert határokat, s még soha ennyit nem hülyéskedünk együtt, mint ezen az estén. Lucas nagyon jól megszervezte a programot, elhívta az összes barátunkat - és az ő barátaikat -, hogy csapjunk egy nagy bulit a tengerparton. Olyan jó volt kicsit kiszakadni a mindennapok szürkeségéből, s végre teljesen gondtalannak érezhettük magunkat. 

— Nincs valakinél pia? — nézett körbe Maribell a többieken. Ő volt az a lány, akit nem szívesen láttam itt, kicsapongó személyisége miatt, de alapvetően aranyos, jófej csajszi volt, így gondoltam adok neki egy esélyt. 

Megcsillant a szeme, mikor valaki előhúzott egy pálinkásüveget. Azonnal lecsapott rá, és egy nagyot kortyolt az italból, majd körbeadta az üveget. Mikor hozzámért, én félve méricskéltem tartalmát, majd óvatosan kortyoltam belőle egy keveset. 

Igazából ettől féltem a legjobban, hogy előkerül az alkohol, s Maribellnek köszönhetően így is történt, de nem aggódtam, mert tudtam hogy Lucas nem engedi elfajulni a helyzetet. Míg mindenki tartja magát a mértékekhez, minden rendben... Nyugtattam magam, de azért végigfuttattam a fejemben egy vészforgatókönyvet arra az esetre, ha beütne valami probléma.

Az alkohol hatásának köszönhetően úgy tűnt, a többiek felszabadultak. Maribell máris egy srác ölében üldögélt, mások nevetése még hangosabb lett. Azt észrevettem, hogy Lucas egy kortyot sem ivott, s ez némiképp megnyugtatott. 

Hirtelen cigarettaszagot éreztem. Oldalra fordultam, s láttam, hogy az egyik srác, Carlos rágyújtott, s minden egyes szívás után leküld egy kis piát. Mikor észrevette, hogy figyelem cinkosan rám mosolygott, s otthagyva egyik haverját, felém indul. Én gyorsan elkaptam a tekintetem róla, s összébb húztam magam a pokrócom, amit azért terítettem magamra, mert fáztam. 

Makacsul a tűzbe bámultam, de éreztem, amint valaki szorosan mellém ül, fel sem kellett néznem, hogy tudjam ki az. Egyik karját átvetette a vállamon, másik kezével eltűrte a hajam az ellenkező oldalra. Azonnal megcsapott az alkohol-és cigarettaszaga, ahogy lehelete a nyakamat csiklandozta.

— Héj, kislány, mit szólnál, ha egy nyugodtam helyre mennénk? — suttogta a fülembe, engem pedig kirázott a hideg tőle.

Próbáltam lerázni magamról a kezét, s távolabb húzódni tőle, de mindhiába, erősen tartott.

— Hagyj békén! — szóltam rá erőteljesen, még jobban mocorogtam, hogy engedjen már el. 

Ekkor valaki megragadta, s elrángatta tőlem Carlost, aminek nagyon örültem, s megkönnyebbülést éreztem. 

— Haver, te süket vagy? — Lucas ellökte a srácot, aki már alapból is instabil volt, így a homokba zuhant. Kihasználva ideiglenes tehetetlenségét felálltam, s közöltem Lucasszal, hogy nem szeretnék tovább maradni. Ő megértette, összeszedte a cuccomat és a sajátját, majd a kocsija felé vettük az irányt.

Csak akkor könnyebbültem meg teljesen, mikor már becsuktam az utasülés felőli ajtót, s Lucas beletaposott a gázba. 

— Hát, nem egészen ilyennek képzeltem a mai estét — nézett rám óvatosan, mintha attól tartana, hogy leordítom a fejét, amiért megszervezte ezt az estét — Ne haragudj, nem tudtam, hogy piát is hoznak, és hogy ilyen gyökerek lesznek.

— Semmi baj — Vigasztalóan rámosolyogtam, s megsimogattam a karját. — Nem te tehetsz róla, hogy ők egy lépést sem tudnak alkohol és cigi nélkül megtenni. Maribell és Carlos szerintem tökéletes páros lennének. 

— Szerintem ezek egyhamar nem mennek el onnan — csóválta a fejét Lucas — Figyelj, ígérem legközelebb más pihentető programot szánok neked, mondjuk egy jó kis mozit, vagy ilyesmit. 

Elöntött a hála és a szeretet Lucas iránt, hogy ilyen figyelmes. De attól tartok egy időre elment a kedvem a szórakozástól...