Carmen:
— Carmen, ébredj! — rázta meg valaki gyengéden a vállamat, de én figyelmen kívül hagyva ezt, makacsul lehunyt szemmel tovább nyugtattam a fejem az ebédlő egyik asztalán. Hihetetlenül fáradt voltam. Előző nap egészen este nyolcig dolgoztam egy kis plusz pénzért, s mikor hazaértem sem volt nyugtom: segítettem Juliának a leckében, takarítottam, s mire a saját házimat befejeztem már majdnem éjfél volt, ráadásul éjjel egy szemhunyásnyit sem aludtam.
— Ez így nem mehet tovább — sóhajtott Lucas, és leült a mellettem lévő székre — Ez a harmadik alkalom a héten, hogy sokáig dolgozol... Figyelj, én megértem, hogy kell a pénz, de ha fáradt vagy, az csak hátráltat a munkában.
— Mond ezt a főnökömnek — dünnyögtem, s felkönyököltem — Mario szigorú, de aki túlórázik, azt becsüli, és fontos, hogy biztos állásom legyen.
Láttam a barátomon, hogy ez a válasz nem elégíti ki teljesen, de ez volt az igazság. Ő is tudja mennyire fontos a munkám, hisz neki is kell a pénz, tekintve, hogy gyakorlatilag ő és az apja tartja el a családját. Mindketten korán kezdtük ezt az életmódot, már tízévesen újságkihordással töltöttük a reggeleket, s emlékszem mennyit versenyeztünk azon, hogy ki szállítja ki a legtöbbet. Míg a többiek szórakozni jártak a bevásárlóközpontba, mi ott dolgoztunk, de ez sosem okozott gondot a számunkra.
— Rád férne a szórakozás, Carm — harapott bele a szendvicsébe Lucas, én pedig elmosolyodtam. Idejét sem tudom, mikor lógtam csak úgy vele, vagy a többi barátommal, s be kell vallanom nagyon hiányoztak azok az idők. Tizenhat évesen nem a munka jár a legtöbb fiatal eszében, s azt akartam, hogy velünk se így legyen.
— Jó lenne, csak nincs időm — adtam az ésszerű, rövid választ, de Lucas nem hagyta annyiban.
— Szombaton szabad vagy nem? Oké, hogy délelőtt dolgozol, de a délutánod szabad. Anyukád biztos elengedi neked a házimunkát pár órára, pláne, hogy velem leszel és Julia se kicsi, otthon tud maradni egyedül.
Egy-null Lucas javára. Kilőtte az összes dolgot, ami megakadályozta volna, hogy pihenjek kicsit, így mosolyogva bólintottam.
— Remek — csapta össze a tenyerét — Már csak azt kell kitalálnunk mit csináljunk.
***
A tűz barátságosan ropogott, s felmelegítette a kissé hűvös éjszaka levegőjét. A part hangos nevetésünktől volt hangos, jókedvünk nem ismert határokat, s még soha ennyit nem hülyéskedünk együtt, mint ezen az estén. Lucas nagyon jól megszervezte a programot, elhívta az összes barátunkat - és az ő barátaikat -, hogy csapjunk egy nagy bulit a tengerparton. Olyan jó volt kicsit kiszakadni a mindennapok szürkeségéből, s végre teljesen gondtalannak érezhettük magunkat.
— Nincs valakinél pia? — nézett körbe Maribell a többieken. Ő volt az a lány, akit nem szívesen láttam itt, kicsapongó személyisége miatt, de alapvetően aranyos, jófej csajszi volt, így gondoltam adok neki egy esélyt.
Megcsillant a szeme, mikor valaki előhúzott egy pálinkásüveget. Azonnal lecsapott rá, és egy nagyot kortyolt az italból, majd körbeadta az üveget. Mikor hozzámért, én félve méricskéltem tartalmát, majd óvatosan kortyoltam belőle egy keveset.
Igazából ettől féltem a legjobban, hogy előkerül az alkohol, s Maribellnek köszönhetően így is történt, de nem aggódtam, mert tudtam hogy Lucas nem engedi elfajulni a helyzetet. Míg mindenki tartja magát a mértékekhez, minden rendben... Nyugtattam magam, de azért végigfuttattam a fejemben egy vészforgatókönyvet arra az esetre, ha beütne valami probléma.
Az alkohol hatásának köszönhetően úgy tűnt, a többiek felszabadultak. Maribell máris egy srác ölében üldögélt, mások nevetése még hangosabb lett. Azt észrevettem, hogy Lucas egy kortyot sem ivott, s ez némiképp megnyugtatott.
Hirtelen cigarettaszagot éreztem. Oldalra fordultam, s láttam, hogy az egyik srác, Carlos rágyújtott, s minden egyes szívás után leküld egy kis piát. Mikor észrevette, hogy figyelem cinkosan rám mosolygott, s otthagyva egyik haverját, felém indul. Én gyorsan elkaptam a tekintetem róla, s összébb húztam magam a pokrócom, amit azért terítettem magamra, mert fáztam.
Makacsul a tűzbe bámultam, de éreztem, amint valaki szorosan mellém ül, fel sem kellett néznem, hogy tudjam ki az. Egyik karját átvetette a vállamon, másik kezével eltűrte a hajam az ellenkező oldalra. Azonnal megcsapott az alkohol-és cigarettaszaga, ahogy lehelete a nyakamat csiklandozta.
— Héj, kislány, mit szólnál, ha egy nyugodtam helyre mennénk? — suttogta a fülembe, engem pedig kirázott a hideg tőle.
Próbáltam lerázni magamról a kezét, s távolabb húzódni tőle, de mindhiába, erősen tartott.
— Hagyj békén! — szóltam rá erőteljesen, még jobban mocorogtam, hogy engedjen már el.
Ekkor valaki megragadta, s elrángatta tőlem Carlost, aminek nagyon örültem, s megkönnyebbülést éreztem.
— Haver, te süket vagy? — Lucas ellökte a srácot, aki már alapból is instabil volt, így a homokba zuhant. Kihasználva ideiglenes tehetetlenségét felálltam, s közöltem Lucasszal, hogy nem szeretnék tovább maradni. Ő megértette, összeszedte a cuccomat és a sajátját, majd a kocsija felé vettük az irányt.
Csak akkor könnyebbültem meg teljesen, mikor már becsuktam az utasülés felőli ajtót, s Lucas beletaposott a gázba.
— Hát, nem egészen ilyennek képzeltem a mai estét — nézett rám óvatosan, mintha attól tartana, hogy leordítom a fejét, amiért megszervezte ezt az estét — Ne haragudj, nem tudtam, hogy piát is hoznak, és hogy ilyen gyökerek lesznek.
— Semmi baj — Vigasztalóan rámosolyogtam, s megsimogattam a karját. — Nem te tehetsz róla, hogy ők egy lépést sem tudnak alkohol és cigi nélkül megtenni. Maribell és Carlos szerintem tökéletes páros lennének.
— Szerintem ezek egyhamar nem mennek el onnan — csóválta a fejét Lucas — Figyelj, ígérem legközelebb más pihentető programot szánok neked, mondjuk egy jó kis mozit, vagy ilyesmit.
Elöntött a hála és a szeretet Lucas iránt, hogy ilyen figyelmes. De attól tartok egy időre elment a kedvem a szórakozástól...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése